Megnyílt a macedón határ, 300 menekült „fért át” rajta

Macedónia szombat délután meglepetésre megnyitotta határát a görög oldalon várakozó iraki és szíriai menekültek előtt, akik közül 300-nak lehetővé tette a belépést az országba.

A macedón hatóságok közölték, hogy legfeljebb 350 embert engednek be. Szombaton ugyanilyen számú, Macedóniába korábban beengedett menekült Gyevgyelijában felszállhatott egy vasúti szerelvényre, amely a macedón-szerb határra szállítja őket.



Macedónia csütörtök éjjel óta az összes migráns előtt lezárta határát, felbőszítve ezzel a görög kormányt. A macedón hatóságok ismételten arra hivatkoztak, hogy csak lassítják a migránsáradatot, követve a balkáni útvonalon fekvő többi ország eljárását.

Szombaton a macedón-görög határ görög oldalán két ízben is mintegy félezer menekült tüntetett, követelve a határ megnyitását. A görög rendőrség közlése szerint a macedón határ lezárása miatt mintegy hatezer migráns torlódott fel egy közeli sátortáborban az esős időben, 17 kilométerrel arrébb pedig, egy benzinkútnál további 500 migráns táborozik, várva, hogy továbbutazhasson. A tüntetések békések voltak, de a hangulat a migránsok között rendkívül feszült, azzal fenyegetőznek, ha nem változik a helyzet, ledöntik a határkerítést.

Athénben mintegy 300-an tüntettek az osztrák nagykövetség előtt, követelve a menekültek zavartalan átengedését. A balkáni útvonalon zajló migrációt Ausztriának az a döntése lassította le, hogy csak meghatározott számú menekültet enged be naponta. Az osztrák intézkedés feszültté tette Bécs és Athén viszonyát.