A macedónok lezárták a határt, egyre feszültebbek a migránsok

Miközben folyamatosan érkeznek a migránsok a görög szigetekre, Macedónia Idomeninél senkit sem enged át.

Az M1 tudósítója nem sokkal korábban a határvárosból jelentkezett, majd beljebb ment a Görögországban, és arról a polycatrói benzinkútról tudósított, amelyiket heteken át szálláshelyként használtak a migránsok.

A tudósítás szerint a benzinkúton rendkívüli mértékben lecsökkent a migránsok száma: ott korábban 52 sátrat állítottak fel illetve két nagyobb, több száz fős óriássátrat is, ám ebben jelenleg alig vannak.

Mindössze olyanok maradtak ott, akik pár órát pihennek, Athénból vagy Szalonikiből érkeztek buszokkal vagy taxikkal.

Gyalog kelnek útra

A migránsok, amint kipihenik magukat, gyalog indulnak útnak a 20 kilométerre lévő idomeni táborról, a görög rendőrök most már meg sem próbálják őket feltartóztatni.

Az Idomeniből napokkal ezelőtt letartóztatott, majd visszatoloncolt afganisztáni bevándorlók azt mondják, hogy mikor a rendőrség elfogta őket, azt mondták nekik, buszokkal majd visszaszállítják őket a benzinkútról és elviszik őket Athénba, míg el nem dől a sorsuk.

Ők tehát a benzinkútnál még mindig a buszt várják.

„Merkel” – skandálják

Idomeniben nemrég egy nagyobb tüntetés ért véget, délelőtt ugyanis több százan vonultak ahhoz az átjáróhoz, amely a macedón határzáron van, itt már több mint 36 órája nem engedtek át senkit sem.

A főként szíriai migránsok egy idő után Merkel nevét skandálták.

Az M1 tudósítója szerint úgy tűnik, egyre feszültebbek a migránsok, de a macedón határ továbbra is zárva van.