Parragh: nyáron felállhat az új Klik

Az elmúlt években az oktatásnak két nagy felületén hatalmas változások történtek és gazdaságközelibbé vált. Ilyen a felsőoktatás és a szakképzés. Ebből világosan következik, hogy az alapoktatást is a gazdaság közelébe kell húzni – jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Most a problémának a leszálazása történik, tételesen áttekintik, mely területeket kell átalakítani a pedagógusképzéstől az alaptantervig, az intézményrendszer irányításáig – tette hozzá.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt



Az egyik legfontosabb és legegyszerűbben megoldható probléma a Klik működésének átalakítása. Ez egy szervezetirányítási feladat, amit fél év–egy év távlatában el lehet rendezni. Akár nyáron fel tud állni egy újfajta mechanizmus, ami akár ősszel már működhet is – prognosztizálta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly nyáron már végrehajtottak egy fordulatot, a Klik rendszeréből kiemeltek 380 szakképzési intézményt. Az intézmények részéről azóta sem hallani panaszt, az a modell, amit kialakítottak sikeres és működőképes – szögezte le.



Úgy vélte, a cégek elvárásait sikerült összehangolni a képzésekkel. Ma a cégek elégedettebbek azzal a munkaerővel, mely az iskolarendszerből kijön, a diákok frusztrációja kisebb, mert a lemorzsolódás csökkent, és az elhelyezkedési lehetőségeik jelentősen nőttek.
Parragh László a 180 percben

Ez azonban egy hosszú folyamat. Az oktatás nem olyan, mint egy Coca-Cola automata, hogy bedobok pár száz forintos, és rögtön kijön az eredmény, meg kell várni azt, hogy a folyamatok tényleg beérjenek – fogalmazott az MIKIK elnöke.