Földi: 2016 a katasztrófa éve lesz

Az ankarai merénylet nem terrortámadás volt, hanem hadművelet – jelentette ki Földi Imre biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: a terrortámadás békeidőben történik alapvetően polgári célok ellen, az elrettentésről, a félelemkeltésről szól.

A hadműveletben pedig az ellenség ütőerejére próbálunk csapást mérni. Az ankarai merénylet a török vezérkar közelében, egy védett övezetben történt, ami szimbolikus jelentőségű.

Úgy vélte: a törökök kitartanak amellett, hogy a kurdokat teszik felelőssé az incidensért, hiszen ez nekik „egy stratégiai értékű elképzelés”.

A rossz hír, hogy azokat, akiket most beengednek a török határon keresztül, a szír ellenzék katonáit, ők is nagyon könnyen a törökök ellen fognak fordulni.

Az elmúlt egy évben ugyanis semmi más nem történt, minthogy azok a fegyveres csoportok, amelyeket épp a NATO képzett ki és látott el fegyverrel, szembefordulnak korábbi szövetségeseikkel. Ez egy háború. Tessék már végre kimondani – hangsúlyozta Földi Imre.

Tűzoltók dolgoznak az ankarai kormánynegyed közelében elkövetett robbantás helyszínén. (MTI/AP/Cihan News Agency/Mustafa Kirazli)

Tűzoltók dolgoznak az ankarai kormánynegyed közelében elkövetett robbantás helyszínén. (MTI/AP/Cihan News Agency/Mustafa Kirazli)



Szerinte még most is olyan retorikát használunk, mely ellentétes a tényekkel. Ha kimondjuk, hogy háború van, akkor másképp kell védekezni, a NATO a nemzetközi vizeken is védeni tudná Európát, ehhez egy ENSZ BT-rendelkezés kellene – érvelt.

Míg a tényekkel szemben más retorikát használunk, addig könnyen lehet, hogy 2016 a katasztrófa éve lesz. Azok a robbantások ugyanis, amelyek Ankarában történtek, könnyen áttevődhetnek Európára – jegyezte meg.


Zárni kellene a határokat


Törökországban óriási mennyiségű menekült van, ez legyen figyelmeztetés Európának.

Kilis, 2016. február 9. Szíriai menekültek a délkelet-törökországi Kilis közelében fekvő szíriai-török határátkelőnél 2016. február 9-én. A határátkelőnél mintegy 35 ezer szíriai torlódott fel, akik azért menekültek el lakóhelyükről, mert erősödött a kormányerők támadása a felkelők ellen a szíriai Aleppóban. (MTI/EPA/Sedat Suna)

Szíriai menekültek a délkelet-törökországi Kilis közelében fekvő szíriai-török határátkelőnél  Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna



Nagyszámú, okmányok és identitás nélkül megérkező menekültek között legyen csak egy, tíz, száz vagy akár ezer olyan kiképzett muszlim katona, akinek az a célja, hogy robbantson, támadjon, végrehajtson parancsokat, akkor Európa nagyon nagy bajban van, és még mindig nem zártuk le a határokat – hangoztatta.

Úgy vélte: a migránsok át fogják törni Schengen II.-t. A milliós nagyságrendben feltorlódó tömeget hogyan fogjuk megállítani tűzparancs nélkül a schengeni határoknál? Európa földjére nem szabad beengedni ezt a tömeget, különben nem tudjuk kezelni – szögezte le.

Álláspontja szerint nem beszélhetünk menekültekről és migrációs problémáról, hiszen akkor kvótákat sem lehetne megállapítani, „a 100 001-ik embert ugyanúgy be kell engednünk, mint a 100 000-iket”.

Ennek az őrületnek egy módon lehet véget vetni, ha az európai határokat zárjuk le, és aki itt van, nagyon sürgősen kitoloncoljuk, különben robbantani fognak – mondta Földi László.