Latorcai a holokauszt-emléknapon: közösen kell gyógyítani a sebeket

Az emlékezés, a főhajtás és a tiszteletadás ideje ez a nap, amely arra hív, hogy a vészkorszak és a második világháború látható és láthatatlan sebeinek gyógyítását közösen végezzük el - mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.

A sebek gyógyítását szolgálja az is, hogy a kormány támogatásával több magyarországi és határon túli zsinagóga felújítása kezdődött meg, továbbá az idei költségvetésben csaknem egymilliárd forintot különítettek el az elhagyott zsidó temetők rendbehozatalára - emelte ki a helyettes államtitkár az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Night Will Fall című dokumentumfilm vetítése előtt.



Latorcai Csaba beszélt arról is, hogy a Miniszterelnökség gondozásában hamarosan megjelenik a 2014-es holokauszt-emlékév történéseit összefoglaló, képekkel illusztrált kiadvány, amely mindazokat a helyi kezdeményezéseket, programokat bemutatja, amelyekkel civil szervezetek, önkormányzatok, magánszemélyek emlékeztek meg országszerte és a határon túl a holokauszt áldozatairól. A kiadvány ékes bizonyítéka annak, hogyan mozdult meg egyszerre az egész magyar társadalom, magáénak érezve az emlékezés fontosságát - hangsúlyozta.

Az este bemutatandó filmről azt mondta, arra irányítja rá a figyelmet: minden államra, kormányra, döntéshozóra közös felelősség hárul, hogy ez a tragédia soha többé ne ismétlődhessen meg.

Magyarország kormánya zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen, egyúttal határozottan hitet tesz egymás elfogadása, elismerése mellett - fűzte hozzá.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a holokauszt európai áldozatainak száma becslések szerint hatmillióra tehető, körülbelül minden tizedik halott magyarországi zsidó volt.

Menachem Margolin, az Európai Zsidó Szövetség ügyvezetője azt mondta, hiába telt el több mint 70 év, még mindig nehéz megérteni, hogyan történhetett meg a holokauszt. Hozzátette, sokat tanultunk a múltból, de nem eleget. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta az oktatás szerepét, és a kormány felelősségének nevezte a zéró toleranciát az antiszemitizmussal szembe.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben döntött arról, hogy január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja legyen, mivel ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor.