Miért állítják vissza az osztrák határellenőrzést?

Több oka is van annak, hogy Ausztria visszaállítja a hatrirányítási rendszerét - erről beszélt Kiszelly Zoltán politikai elemző a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.

Az osztrák belügyminisztérium hétfőn erősítette meg azokat a médiaértesüléseket, hogy szerdától működik az Ausztria déli részén, Spielfeld településnél lévő határirányítási rendszer, a tervek szerint mintegy ötszáz katonát is vezényelnek a térségbe.

Kiszelly Zoltán arra a kérdésre, hogy minek köszönhető pálfordulás az osztrák politikában a bevándorlással kapcsolatban, azt mondta: a legfontosabb ok, hogy nem jött létre az európai megállapodás a kötelező betelepítési kvótáról, ami tehermentesítette volna a célországokat. Rámutatott: Ausztria tranzitország és célország is egyben.

Másik oknak azt nevezte, hogy elindult egyfajta dominóhatás, a nyugat-európai országok kezdenek "megtelni", a lakosság hangulata "fordul". Erre példaként említette, hogy Ausztriában a bevándorlásellenes pártok az időközi választásokon megerősödtek, tavaly négy tartományi választás is volt, ezeken a bevándorlásellenes Szabadságpárt több szavazatot kapott a korábbinál.
Hallgassa meg összeállításunkat!

 

Harmadik oknak azt mondta: ugyancsak dominóhatást eredményez, hogy Svédország Dánia felé, Dánia Németország felé zárja a határait, és egy ország sem szeretné, ha a tranzitútvonalon nála torlódnának fel a migránsok.

Kiszelly Zoltán azt is kiemelte, hogy Ausztriában és Németországban is lesz választás 2017-ben. Emellett márciusban Németországban három tartományi választást is taratnak. Hozzátette: Németországban is megfigyelhető, hogy a bevándorlásellenes AfD párt (Alternatíva Németországért) nagyon megerősödött, 11-15 százalék közötti támogatottsága van, a januári felmérések alapján a harmadik legerősebb párttá erősödött.

Úgy vélte, a márciusi választások eredménye után valóban aggódhat Angela Merkel kancellár, hogy kitölti-e a ciklusát, de véleménye szerint "hiába vennék le Merkelt a sakktábláról", a bevándorlást más pártok is támogatják, például a szociáldemokraták, a kereszténydemokrata párt és a zöldek is.

Kiszelly Zoltán szerint tehát Merkellel vagy Merkel nélkül, de a bevándorlást a német elit támogatja, mivel munkaerőre van szükségük, évi 400-500 ezer emberre, de elsősorban szakmunkásokra.