Táboroztatással indult, kalandpark lett belőle

Feleségével példaértékű munkát végeznek. A többgyermekes zalakarosi vállalkozó jó példája, hogy ha van pénzünk, akkor nem a luxus a legfontosabb, hanem hogy adjunk ebből másoknak is, sőt minél többet. Rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekeken próbálnak segíteni táboroztatással. Miután egyik gyermeküket nemrég elveszítették, úgy döntöttek, beteg gyermekeket is támogatniuk kell. Nekik külön szerveznek táborokat - idén több ilyen is volt. Ők azok, akik minden siker mellett - és persze a kudarcok ellenére is - meg tudták őrizni emberségüket és szerénységüket.

Szabadics Zoltán lehetne a 21. században oly divatosan emlegetett sikeres menedzserek egyike, hiszen az édesapja által alapított családi vállalkozás nemcsak a biztos egzisztenciát jelentette és jelenti ma is. Nem a külsőségekre és a luxusra építette életét. Az ötgyermekes vállalkozó és felesége olyan kalandparkot működtet, ahol egyebek mellett beteg és hátrányos helyzetű gyerekek tölthetik el tartalmas szabad idejüket. Sajátos értékrendje szerinte éppen katonai múltjának köszönhető.
Ismerkedjen meg a zalai vállalkozó életútjával!

 

Gyerekként a katonai pályát választotta, két évet töltött Tapolcán katonaként. Tanulmányai során komoly értékrendet kapott, megtanulta, hogy nem taposással vagy mások beárulásával lehet sikereket elérni, hanem az erő az egységben rejlik. A katonaságtól hozta azon szemléletét is, hogy „senkit nem hagyunk hátra”, a másik emberre figyelni kell.

Édesapja hívószavára azonban leszerelt és hazament, hogy részese legyen a családi vállalkozásnak. De vallja, aki egyszer katona volt, élete végéig az marad: még mindig tartalékos. Meggyőződéssel vallja, a szakmájában igazán sikeres csak az lehet, aki szereti azt, amit csinál.

Leszerelése után újra tanulni kezdett: a Műszaki Egyetemen szerzett menedzser-szakmérnöki diplomát, beiratkozott egy jogi szakokleveles mérnökképzésre, majd MBA diplomát és Phd-t kapott. Később előadást tartott a Nagykanizsai Egyetemen, ami nyelvtudás hiányában abbamaradt. Nagy mulasztásának tartja, hogy a nyelvek terén nem képezte magát. Ezt követően sokáig a cégvezetés és a család töltötte ki az életét. Nemrég pedig beiratkozott a Corvinus Egyetem szőlész-borász kurzusára, és tavaly diplomázott. Jelenleg a családi építőipari cégcsoport elnöke.

(MTI-fotó: Marjai János)



A Kossuth Rádió Arcvonások című műsorában elmesélte, hogy egy dolgos nap utáni séta közben találtak rá feleségével arra a romos épületre, amelyet évek során rendbe hoztak, és a környék elhagyatott területeit felvásárolva a táborok, illetve a későbbi kalandpark bázisává tettek meg.

A kalandpark másfajta dimenziója lett életének, üzemeltetését ma már a felesége végzi. Az ötlet gyakorlatilag saját indíttatásból született, mivel 2007-ben nem talált olyan gyerektábort, ahová nyugodt szívvel engedte volna el gyerekeit. Szerinte akkortájt a táborok vagy „csomagmegőrzőként” funkcionáltak, vagy megfizethetetlenek voltak. Elindították hát a sajátjukat, 2009-ben hirdették meg az elsőt általános iskolás jó tanuló, jó magaviseletű gyerekeknek. Egy családi tragédia okán pedig öt évvel ezelőtt daganatos gyerekek számára is táborozást szerveztek. A legnagyobb fiuk agydaganattal küzdött hosszú éveken keresztül, de a „háborút” elvesztette. Ezt egy szülő, amíg csak él, nem tudja feldolgozni, de meg kell tanulni egy másik dimenzióban továbbmenni – fogalmazta meg Szabadics Zoltán. Szükségük van a beteg gyerekeknek a kalandterápiára, hogy egészséggyerekek között önbizalmat kapjanak. „Szerelmek szövődnek, barátságot születnek, és a végén gyógyulnak is egy kicsit” - fejtette ki.



Az elmúlt 25 évben a hátországot elsősorban a felesége és édesapja teremtette meg neki ehhez. Szerinte erre van a legnagyobb szükség, az üzleti életben is csak az tud újra a felszínre jönni a sokadik probléma után, aki mögött szerető család áll.