Ötből egy magyar sohasem vagy csak évente egyszer eszik halat

Kapj rá! címmel kampány indul a magyarországi halfogyasztás népszerűsítésére, a halételek sokféleségének és változatos ízvilágának megismertetésére - közölte a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint az egy főre jutó éves halfogyasztás Magyarországon 5,2 kilogramm, ami nem egészen egyötöde az európai uniós átlagnak. Magyarországon az emberek 8,2 százaléka soha, közel 11,1 százaléka pedig évente csupán egyszer eszik halat vagy abból készült ételt. A heti rendszerességgel halat fogyasztók aránya 12,6 százalék, míg 31,6 százalékuk évente csak néhány alkalommal eszik halat.



Biztató, hogy az elmúlt időszakban lassú növekedés tapasztalható a halfogyasztásban, 2020-ra a cél ennek további számottevő növelése, amihez még nagyon sokat kell tenni a halfogyasztás népszerűsítésével - jelzi a közlemény.

A Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága ilyen megfontolásból indította útjára a Halászati Operatív Program (HOP 2007-2013) keretében a Kapj rá! kampányt.