„Ki az, aki egyszerre tíz dologra képes figyelni? – A nő, ki más!”

A magyar országgyűlésnek jelenleg csupán kilenc százaléka nő. Érthetetlen, megdöbbentően alacsony ez az arány. Éppen ezért is nagy megbecsülést és kitüntetett figyelmet érdemelnek azok a hölgyek, akik okos felszólalásaikkal, szakértelmükkel, elegánsan penge vitastílusukkal nem csorbítják, hanem inkább növelik a Tisztelt Ház tekintélyét. Szerteágazó célokért dolgoznak: az emberek életének javításáért, kultúránk megőrzéséért, az innovatív és korszerű oktatásügyért, erkölcsi megújulásáért, a társadalmi igazságosságért, esélyegyenlőségért, honvédelmünkért, az ország biztonságának megőrzésért. Interjúsorozatunkban főként a nők társadalmi helyzetének, megbecsültségének témakörét igyekeztünk körbejárni a képviselőnőkkel. Elsőként Dunai Mónikával, Rákosmente és Kőbánya országgyűlési képviselőjével, a Fidesz frakció szóvivőjével készített beszélgetésünket olvashatják.

– Milyen indíttatásból és mikor lépett politikai pályára?

– 1990-ben, a rendszerváltás előtti hónapokban kapcsolódtam be a helyi közéletbe. Még a tavaszi parlamenti választás előtt léptem be a Fidesz kerületi csoportjába, mert azt gondoltam, hogy minden segítségre szükség lesz ahhoz, hogy az első szabad választások után valóban sikerüljön egy demokratikus államot felépíteni. Fiatalként úgy láttam – és ma sem gondolom másként –, hogy a Fidesz az a politikai erő, amely képes az országot előre vinni, demokratikusan vezetni. Én is szórólapozással, plakátragasztással kezdtem, aktivistaként minden munkában részt vettem, amire egy klasszikus választási kampányban szükség van. A tavaszi sikerek után készültünk az őszi önkormányzati választásra. A XVII. kerületben az MSZP-n kívül az összes politikai erő összefogott, így sikerült elérni azt az egyedülálló eredményt, hogy 33 képviselői helyből csak egyet tudott megszerezni az akkori baloldal.
Akkor a Fidesz listájáról, később egyéni mandátumot szerezve kerültem be a helyi képviselő-testületbe, ahol 2014-ig szolgáltam a helyieket önkormányzati képviselőként illetve bizottsági tagként. A közéleti munkám mellett magyar-francia szakos tanárként tanítottam Rákosmentén, ahol születtem, és ahol élek a mai napig is. Nekem ez a szép zöld kelet-pesti kertváros az otthonom, amelynek minden rezdülésére odafigyelek. Nekem fontosak az itt élők, érdekel a véleményük, a javaslataik. A helyi politikában 24 év alatt elvégzett munkám alapján kaptam felkérést a helyi Fidesz és szövetségeseink támogatásával arra, hogy Rákosmentén és Kőbánya egy részében országgyűlési képviselő-jelölt legyek. Komoly győzelmet arattunk, szavazatával több mint 22 ezer ember tisztelt meg bizalmával. Sőt, egy képviselőtársam hívta fel rá a figyelmem, hogy a pártlistára, illetve jelöltre leadott szavazatok számában nálunk volt a legnagyobb különbség, vagyis olyan választók bizalmát is sikerült elnyernem, akik egyébként más pártokra szavaztak. Velem együtt egyébként négy nő képviselő van a Házban – mindannyian a Fidesz-frakció tagjai –, akik egyéni győzelemmel szereztünk mandátumot.

– Az ön választási sikere is azt igazolja, hogy semmi nem indokolja azt, hogy a magyar országgyűlésnek csupán 9 százaléka nő. Vajon miként lehetne elérni azt, hogy ez ne így legyen? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy jóval több nő képviselhesse érdekeinket a parlamentben? Változna-e ön szerint a politikai vita stílusa az országgyűlésben, ha a nők a jelenleginél jóval nagyobb arányban képviseltetnék magukat a törvényhozó testületben?

– Véleményem szerint igen, megtapasztalhattam, ha egy szervezetben, csoportban, bizottságban közelít egymáshoz a nők és férfiak aránya, akkor lényegesen kulturáltabb stílusban tudunk vitatkozni, sőt, a problémák megoldásának útját is hamarabb megtaláljuk.
Ám nem tartom jónak, ha ezt kierőszakolt kötelező női-férfi kvótarendszerrel érjük el. Én azt vallom, mindig a legalkalmasabb jelöltet kell indítani. A választók sem azt nézik, amikor szavaznak, hogy milyen nemű a jelölt, hanem azt, hogy mit tett le eddig az asztalra, és milyen programot, értékrendet képvisel. Fontos a megmérettetés, ezért én arra bátorítom mindig a nőket, merjenek magukban hinni, merjenek a családi szerep mellett szakmailag is előrejutni, merjék gyermekkori álmaikat beteljesíteni.
Mi, a kormánypártok részéről abban kívánunk hathatós segítséget nyújtani a családoknak, az édesanyáknak, hogy ne kelljen kényszerből választaniuk a család, a gyermeknevelés és a munka, a karrier között. Ezért vezettük be a családi adórendszert, a kedvezményeket most ezért szélesítjük, ezért bővítjük a GYED extrát, ezt a célt szolgálja a munkahelyvédelmi akció, ezért tettük lehetővé a kisgyermekesek részmunkaidős foglalkoztatásának lehetőségét – hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Politikánk középpontjában a gyermeket vállaló család áll, ennek megfelelően mi eltántoríthatatlanul család- és egyszersmind nőbarát intézkedéseket hozunk.

– Mi a véleménye a magyarországi nőjogi civilszervezetekről? Szokott-e egyeztetni velük egy-egy fontosabb nőket érintő törvény előkészítése, megszavazása előtt?

– Mindenkinek a véleménye számít, minden egyes emberé, minden szervezeté, az egyházaké, sőt a többi ellenzéki párté is, hiszen minden pártnak van saját nőjogi politikája. A lényeg, hogy a hangsúlyokat kell jól megtalálni, hogy ezen vélemények között hol jelöljük ki azt az utat, amelyik egyik szélsőséges irányba se visz el bennünket, és amelyik valóban segíti a nők családi és munkaerő-piaci boldogulását.
Egyébként nem tartom elég hatékonynak azokat a feminista mozgalmakat, amelyekben kizárólag a nők harcolnak a nőkért, a női jogokért. Úgy gondolom, hogy ha egy férfit ér érdeksérelem, vagy ha éppen egy férfi válik a kapcsolaton belüli erőszak sértettjévé, vagy lelki terror áldozatává, akkor ugyanúgy fel kell lépni a védelme érdekében.
Jelentős lépésnek tartom, hogy az Országgyűlésben néhány hete létrehoztuk a Női Méltóságért Albizottságot (NŐ-MA), amely a nők családi, munkaerő-piaci és közéleti szerepvállalásával fog foglalkozni. Elnökeként kiemelem, hogy ennek a nyolc tagból álló albizottságnak a munkájában férfi és nő képviselők egyenlő arányban vesznek részt. Célunk, hogy azokat a lehetőségeket, családbarát és nőbarát kormányzati intézkedéseket, amelyeket már meghoztunk, széles körben, mindenki számára ismertté és elérhetővé tegyük, a most születő törvényeket figyelemmel kísérjük, és új javaslatokat fogalmazzunk meg.

– A munkaerőpiacon ön szerint hátrányban vannak-e a nők?

– A válasz árnyalt: a gazdasági életben egyértelműen igen. Az állami szférában dolgozó nők esetében nem érzékelhető hátrányos megkülönböztetés, az államtól független gazdasági szektorban dolgozó nők viszont sokkal védtelenebbek.
Az állami szektoron belül, a szociális ágazatban, az egészségügyben, az oktatásban a nők dolgoznak nagyobb arányban. Intézményeinkben törekszünk arra, hogy a férfiak és a nők esélyei egyenlők legyenek az előrejutásban is. Egymás után indítjuk el az életpálya-modelleket a gazdaság teljesítőképességétől függően. Igyekeztünk olyan egységes követelményrendszert felállítani, hogy az egyforma végzettséggel, ledolgozott idővel, tapasztalattal rendelkező munkavállalók bére között ne lehessen különbség. Az igaz az állami szférán belül is, hogy a középvezetők között nagyon sok a nő, ám a felsővezetők többnyire a férfiak közül kerülnek ki. Ez abból adódhat, hogy a férfiak, ha felajánlanak nekik egy vezető posztot, azt könnyebben, bátrabban elfogadják, mint a nők. Ha kiírnak egy pályázatot, akkor közülük többen szállnak versenybe a pozícióért, sokkal többen szeretnének vezető állást betölteni, mint a nők.

Dunai Mónika az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. május 30-án. MTI Fotó: Kovács Attila



Nőismerőseim között is előfordult, hogy valakit felkértek igazgatóhelyettesnek egy iskolában, osztályvezetőnek egy kórházban, vagy tanszékvezetővé válhatott volna, mégsem vállalták. Valamennyien azt mondták, sokat gondolkodtak rajta, majd azzal hárították el a felkérést, hogy inkább szeretnének tanítani, vagy éppen csak gyógyítással foglalkozni. De leginkább a főnöki feladattal együtt járó nagyobb felelősségvállalást és adminisztrációs terhet nem akarták a vállukra venni a hivatásuk gyakorlása helyett. Ezen a mentalitáson, sokszor kishitűségen szerintem változtatnia kellene a nőknek, mert nagyon fontos lenne, hogy a nők személyiségéből fakadó érzékenység, empátia megjelenjen minél több szervezet irányításában.
Jó lenne, ha ilyen esetekben otthon a férfi bátorítaná a nőt, mert okosnak, értelmesnek és alkalmasnak tartja. Az állam pedig biztosítja a szükséges jogi és gazdasági háttérsegítséget ahhoz, hogy a nők sikeresen tudjanak teljesíteni.
A nők többségének lelkülete olyan, hogy inkább elsimítják a konfliktusokat, semmint kiéleznék, kevésbé konfliktustűrők. Ugyanakkor megoldásra törekszenek. Jól szerveznek. Hiszen ki az, aki egyszerre akár tíz dologgal is képes foglalkozni akár egy órán belül is? Ki az, aki képes arra, hogy amíg a rántást kavarja a tűzön, felveszi a telefont, ha jön az üzenet, hogy belázasodott a gyerek az óvodában, majd gyorsan eldönti, ki tud érte menni? Persze ő, ki más? Közben elzár ezt-azt a konyhában, a vasalóra is figyel, hogy véletlenül se maradjon a dugó a konnektorban, de még összeírja gyorsan, hogy hazafelé mit kell feltétlenül a sarki üzletből bevásárolni, mi az, ami kifogyott a házi patikából, és még be kell ugrani érte a gyógyszertárba is… Ugye, hogy csak egy nő képes erre? Hihetetlenül tisztelem azokat a férfiakat, és szerencsére sok ilyet ismerek, akik kiveszik a részüket a gyermeknevelésből és a házimunkából. Ez is a nő megbecsülését jelenti.
De visszatérve a bérekre: a gazdasági szférában becslések szerint húsz-harminc százalék különbség is van az ugyanolyan végzettségű és tapasztalattal rendelkező munkavállalók között a nők rovására. Ennek oka lehet részben az is, hogy a nők eleve alacsonyabb fizetési igénnyel lépnek fel az állásinterjúkon. Például ha a közszférából érkeznek, megelégszenek a korábbi közalkalmazotti, köztisztviselői bérükkel, ami alacsonyabb, mint amit a piaci szférában el lehet érni az ő tudásukkal. Az új munkáltató örül, hiszen lehet, hogy többre gondolt, ám magától nem fizet többet, boldogan megadja a kevesebbet, mint amennyit az új kolléganő munkája megérne a cég számára.



– Csakhogy a válások nagy száma miatt sok nő kényszerült családfenntartó szerepbe. Miként lehetne kikényszeríteni, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elve mégis csak érvényesüljön?

– Ez rendkívül nehéz feladat, mert direkt beleavatkozni a gazdasági szféra belső működésébe nagyon kényes kérdés. A piaci elveken működő gazdasági szférának kellene egy olyan saját önszabályozó rendszert kidolgoznia, amely garantálja a fenti cél elérését.
Az albizottságban, amelyről korábban beszéltem, a nők munkaerő-piaci helyzetével is fogunk foglalkozni, ki fogunk térni a gazdasági szférában dolgozó nők helyzetére is. Remélem, közös erővel találunk majd előre vivő megoldást a problémára.

– Érte-e önt hátrányos megkülönböztetés női mivolta miatt?

– Konkrét hátrányos megkülönböztetés nem ért. Ezt bizton mondhatom. Ugyanakkor egy nőnek, ahhoz, hogy észrevegyék azt, hogy milyen képességekkel rendelkezik, hogy milyen keményen dolgozik, ahhoz több eredményt kell letennie az asztalra.
De számomra nem is az a fontos, hogy minket, politikus nőket ért-e már sérelem, hiszen mi már edzettek vagyunk, megszoktuk, hogy bele kell állni a helyzetekbe, megszoktuk, hogy vannak a miénktől élesen eltérő vélemények is. Kemény vitákban veszünk részt, ugyanúgy, mint a férfiak, és nem az számít, hogy nő vagy férfi érvel egy dolog mellett, hanem az, hogy mit mond. Számomra az a fontos, hogy ne a politikus nők érdekérvényesítéséért emeljük fel a szavunkat, és tegyük beszédtémává, hanem azoknak a hátrányainak a leküzdésében segítsünk, akiknek valóban szükségük lehet rá, akik sokkal védtelenebbek, mint mi. Kötelességünk segíteni, megvédeni minden embert, nőt, férfit egyaránt. Ezért dolgozunk a Fideszben, együttesen nő és férfi képviselők.