A helyben eladott bort küldik harcba a gazdák az import ellen

A Neszmélyi borvidéken jobbára fehér borokat készítenek a gazdák. Most virágzik a szőlő, de a párás melegekben a növényvédelemre nagy gondot kell fordítani, hiszen egy betegség elviheti az idei termést, amit most jónak ítélnek a szakemberek.

Szöllősi Mihály neszmélyi borász azt mondja, nagyon szép most a szőlő. Az elmúlt időszak esői kicsit veszélyessé tették ugyan a helyzetet, de ahogy csak lehet, védekeztek, így bíznak abban, hogy meglesz az alap a „nagy borokhoz” – mondja a gazda, aki a 35 hektárján csak különböző fehér szőlőt termel, mert makacsul azt vallja, Neszmély a fehér borok hazája. A reduktív technológia mellett az utóbbi években megjelentek a fahordós, barrik érlelésű fehér borok is, amelynek nagy sikere van a fogyasztóknál és a borversenyeken is.
A helyben eladott bort küldik harcba a gazdák az import ellen

 

MTI Fotó: Manek Attila



Az import borok aránya ugyanakkor még mindig nagyon magas, a multik polcai tele vannak ilyen termékekkel, a legfontosabb ezért számukra a helyben eladott bor. Ezért is szerveznek a falusi turizmushoz kapcsolódva pincelátogatásokat, 70-80 fős borkóstolókat, kemencés sütéseket. Elsősorban a belföldi piacban gondolkodnak az indulástól fogva, a helyben fogyasztók mellett sok az étterem is vásárlók közt, de jelen vannak a nagy áruházláncok polcain is, és van néhány külföldi partner is, elsősorban Lengyelországból, de egy még Japánból is.