Baleset

Lezuhant egy hídról az autóbusz, negyvenöten meghaltak

Földrengés rázta meg az Égei-tenger térségét

Az Amerikai Földtani Megfigyelő Szolgálat (USGS) által 2017. július 21-én közreadott térkép az Égei-tenger földrengés sújtotta térségéről. A július 20-án éjjel bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földmozgás epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kosz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben, amelyet sárga színnes jelöltek. A görög Ana hírügynökség szerint a földmozgásban Kosz szigetén ketten meghaltak, harmincan megsérültek és házak rongálódtak meg. (MTI/EPA/USGS)
Tűzoltók dolgoznak egy kávézó romjai között a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)
Szállodai vendégek alszanak a szabadban a törökországi Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra lévő Bitezben 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Ayse Wieting)
Megrongálódott épület a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Kalymnos-news.gr)
Vízben álló tengerparti sétány a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Sander van Deventer)
Földre zuhant üvegek egy italbolt belsejében a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)
Elsősegélyben részesítik a sérülteket a törökországi Bodrum várostól keletre fekvő Mugla kórházának udvarán 2017. július 21-én, miután az éjszaka a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Yasar Anter/Dogan News)
Megrongálódott épület a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Kalymnos-news.gr)
Egy kávézó rommá vált épülete a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Kalymnos-news.gr)
Megrongálódott templomépület a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)
Egy kávézó rommá vált épülete a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Sander van Deventer)
Törmellékkel borított személygépkocsi a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)
Egy férfi alszik a tengerparton a törökországi Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra lévő Bitezben 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Ayse Wieting)
Nyugágyban alszik egy férfi a törökországi Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra lévő Bitezben 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Ayse Wieting)
Emberek alszanak egy parkban a törökországi Bodrum várostól keletre fekvő Muglában 2017. július 21-én, miután az éjszaka a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Ali Balli/Anadolu)
A szabadban alszanak az emberek a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/AP/Kalymnos-news.gr)
Megrongálódott autó a törökországi Bodrum várostól keletre fekvő Muglában 2017. július 21-én, miután az éjszaka a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Yasar Anter/Dogan News)
Partra sodródott, megrongálódott hajók a törökországi Bodrum várostól keletre fekvő Muglában 2017. július 21-én, miután az éjszaka a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Yasar Anter/Dogan News)
Megrongálódott busz egy vízzel elárasztott úton a törökországi Bodrum várostól keletre fekvő Muglában 2017. július 21-én, miután az éjszaka a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Yasar Anter/Dogan News)
Az úttestről lesodródott megrongálódott autó a törökországi Bodrum várostól keletre fekvő Muglában 2017. július 21-én, miután az éjszaka a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Ali Balli/Anadolu)
Az úttestről lesodródott, megrongálódott autó a törökországi Bodrum várostól keletre fekvő Muglában 2017. július 21-én, miután az éjszaka a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Ali Balli/Anadolu)
Megrongálódott templomépület a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)
Megrongálódott templomépület a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)
Megrepedt úttest egy kikötőben a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)
Megrongálódott úttest egy kikötőben a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. (MTI/EPA/Jannisz Kiarisz)