Ösztöndíjat kapnak a kárpátaljai magyar iskolakezdők

 

A kárpátaljai Felső-Tisza-vidék 250 magyar iskolakezdőjének adja át a magyar összefogást jelképező ösztöndíját a Rákóczi Szövetség a hétvégén - közölte a szervezet az MTI-vel.

Mint írták, a magyar civiltársadalom és önkormányzatok összefogását, elismerését és szolidaritását kifejező ösztöndíjat szeptember 23-án öt helyszínen – Huszton, Visken, Aknaszlatinán, Rahón és Körösmezőn – ünnepélyes keretek között vehetik át az érintett családok.

Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, amit támogatási szerződés keretében vehetnek át az iskolakezdők szülei.

2004 óta zajlik a program

Kiemelték, hogy a Rákóczi Szövetség beiratkozási programja által érintett kárpátaljai Felső-Tisza-vidék magyar iskoláiban 2015 óta évente 25 százalékkal nő a magyar iskolakezdők száma. A szövetség az ősz folyamán Kárpát-medence szerte több mint 6 ezer iskolakezdőt részesít a magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíjban.

A program érinti a teljes Felvidéket, ahol 3550 diák kap ösztöndíjat, a teljes partiumi Bihar és Máramaros megyéket, Temesvárt, Szilágyságot, Tordát, Dést és a dél-erdélyi Fehér megye szórványtelepüléseit, ahol 2 ezer iskolakezdőhöz jut el a támogatás.

Része a programnak a kárpátaljai Felső-Tisza vidék 250 iskolakezdője, továbbá 40 délvidéki szórványtelepülés 400 elsőosztályosa, Horvátországot is beleértve. A Rákóczi Szövetség programja 2004 óta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is.

Gyerekek tanulnak a kárpátaljai Beregardón 2017. június 26-án (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Gyerekek tanulnak a kárpátaljai Beregardón 2017. június 26-án (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Nagyszabású társadalmi összefogás

A program a Felvidéken indult és az ott elért pozitív eredmények alapján – a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi években stabilizálódott, az elmúlt években növekedett – terjesztették olyan erdélyi, kárpátaljai és délvidéki területekre, ahol az asszimilációs folyamatok felgyorsultak.

A program minden év decemberében az óvodások megajándékozásával, illetve a szülők levél útján történő megszólításával indul, amiben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésekre hívják fel a szülők figyelmét.

A kezdeményezés mögött nagyszabású társadalmi összefogás áll. A támogatók között több száz magyarországi önkormányzat, civilek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel – közölték.