Gerő: Rasszista párttal tilos összefognia a baloldalnak

 

Minden tiltakozás ellenére Vona Gábor megtarthatta előadását a balliberális Szeretem Magyarországot Klubban, amit a klub alapítója, Gerendai Károly "lakossági fórum-szerű" találkozóként írt le. Gerő András, akinek tiltakozó levele nyilvánosságot kapott, a hirado.hu kérdésére elmondta, tudja, hogy nem csak neki nem tetszett az általa rasszistának titulált párt elnökének meghívása. Elárulta azt is, úgy tudja, hogy sok baloldali összefogna a Jobbikkal. A hirado.hu kérdéseire a megszólaltatott és utolért klubtagok közül volt, aki úgy fogalmazott: nem ért egyet Vona több kijelentésével, de nem tartja hibának a meghívást, más úgy fogalmazott: jobbikos politikust egy rendezvényre sem kell meghívni.

Több SZMK-tagot megkeresett a hirado.hu

Elsőként Gerendai Károlyt sikerült utolérnünk, a Sziget Kft. kisebbségi tulajdonosa a hirado.hu kérdésére elmondta: ott volt a találkozón, tehát megtörtént. Mint azt elmondta, a hallgatóság kérdéseket tett fel a Jobbik pártelnökének.

Úgy fogalmazott a találkozóval kapcsolatban, hogy azt egy lakossági fórumhoz hasonlítaná. Többet azonban nem volt hajlandó elárulni ezzel kapcsolatban.

Nem ért egyet Gerővel

Azzal kapcsolatban, hogy Gerő András tiltakozott Vona Gábor meghívása ellen, pártjának rasszista és antiszemita megnyilvánulásai miatt, Gerendai elmondta a hirado.hu-nak, hogy elfogadja, hogy Gerő Andrásnak ez a véleménye, ő személy szerint kíváncsi volt egy olyan politikai párt vezetőjére, akinek a kijelentéseivel sokszor nem ért egyet.

Azt hozzátette: Gerő András szintén csak egy meghívott vendég volt korábban, és nem tagja a Szeretem Magyarországot Klub-nak.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a győri Belga Étteremben tartott fórumon, ahol bemutatta a Jobbik két győri országgyűlési képviselőjelöltjét 2017. szeptember 20-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Több klubtag nem volt jelen, vagy nem kívánt nyilatkozni

Bakos Gábor, az ARC plakátkiállítás vezetője tudott a találkozóról, de nem ment el, és Vona Gábor részvételével kapcsolatban nem akart nyilatkozni, azonban Gerő András kijelentéseit sem kívánta kommentálni.

Derdák Tibor egy alternatív gimnázium igazgatója mint azt elmondta munkatársunknak, külföldön volt, nem értesült a helyzetről, viszont úgy tartja, hogy jobbikos politikust semmilyen rendezvényre nem szabad meghívni.

Jakupcsek Gabriella, a TV2 műsorvezetője, annak ellenére, hogy tagja a klubnak, érdemben nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Gerő: Értelmiségi klub nem legitimálhat egy rasszista pártot

Természetesen Gerő Andrást is megkérdeztük a keddi est visszhangjával kapcsolatban. Mint azt munkatársunknak elmondta, nem ment el, csak barátai voltak ott. Tőlük azt hallotta, hogy többen “erősen Orbán-ellenes kritikát fogalmaztak meg”, a hallgatóság közül is.

Azzal kapcsolatban, hogy a tiltakozása ellenére elhívták a Jobbik elnökét, arról beszélt: mindenki tette a dolgát, ő megírta az érveit, nem érez csalódottságot.

Levelével kapcsolatban elmondta: sokan egyetértettek az abban írtakkal, tudja, ez egy olyan meghívás volt, ami sokaknak nem tetszik. Úgy vélte, a Jobbik legitim parlamenti párt, tehát a médiafelületek szerkesztőinek dolga a megszólaltatás.

Viszont ezzel szemben úgy véli, hogy értelmiségi klub nem legitimálhat egy rasszista pártot, a baloldali-liberális-centrista értelmiség nem tehet ilyet.

Portálunk felvetésére, miszerint többen nem reagáltak az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre, úgy fogalmazott: mások dolga és mások felelőssége, vagy úgy csinálják,  hogy ha el akarják felejteni, akkor elfelejtik.

Sok pletyka hallatszik azzal kapcsolatban, hogy a baloldal összefoghat a Jobbikkal a választásokra, ezért portálunk rákérdezett a meghívással kapcsolatban arra is, hogy ez az est lehet-e egy esetleges választási együttműködés “előszobája”.

Válaszában kijelentette: nem lát a jövőbe, de azt tudja, hogy a sok baloldaliban felmerült a Jobbikkal való összefogás, ennek ellenére értelmiségi álláspontja szerint rasszista párttal nem szabad összefogni.

Szerdán, az M1 stábjának Gerő azt mondta: „A Jobbik számtalanszor bizonyította, hogy rasszista politikai tartalmakat képvisel, cigány- és zsidóellenes. Egy civil társaság pedig ne legitimálja a politikai és közéletben megjelenő rasszizmust.”

A Jobbik néppártosodási törekvéseivel kapcsolatban a történész úgy fogalmazott: a párt a választói kör kibővítése miatt „húzódik középre”. Gerő András szerint azonban a Jobbik törekvése nem hiteles, mert korábban a nemzeti radikalizmussal törtek fel. „Kevés azt mondani, hogy megváltoztak, ez csak egy szöveg” – fogalmazott a történész.