453 ezer felvétellel maga mögött semmisül meg a Cassini

 

A Szaturnuszhoz 2004-ben érkezett Cassini űrszonda több mint 453 ezer képet küldött a Földre a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról, annak gyűrűiről és holdjairól, az utolsó felvételek órákkal az előtt fognak megérkezni, hogy pénteken a Cassini megsemmisül a Szaturnusz gázlégkörében.

“Ezek a felvételek olyanok lesznek, mint amikor utoljára körülnézel a házadban vagy a lakásodban, mielőtt elköltözöl onnan. Körbesétálsz az alsó szinten, majd felmész a felsőre, végighúzod az ujjaid a lépcsőkarfán, körülnézel régi szobádban, és előbukkannak az elmúlt évek emlékei” – mondta Linda Spilker, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai bolygókutatási laboratóriumának munkatársa, a Cassini-program egyik felelőse.

“A Cassini hasonló módon utoljára fog körülnézni a Szaturnusz rendszerében, amely 13 éven át volt az otthona. És az általa küldött képekkel szívmelengető emlékek érkeznek a Földre” – tette hozzá.

A Cassini a tervek szerint szeptember 14-én fogja elkészíteni az utolsó képeket, egyebek között a Titan és az Enceladus holdakról, a Szaturnusz északi féltekéjén lévő hatszögletű légköri képződményről, valamint a gyűrűkbe ágyazott, Peggy nevű objektumról. A szondát ezután felkészítik a becsapódásra, ami azt jelenti, hogy azokat a műszereket helyezik előtérbe, amelyek légköri adatokat tudnak gyűjteni.

A végső, megsemmisítő ugrásról nem fognak fotók készülni. Helyette a tudományos műszerek a bolygó légköréről gyűjtenek adatokat és küldik el, mielőtt az űrszonda irányíthatatlanná válik és antennája már nem a Föld irányába mutat.

Földi teleszkópok – mintegy 1,6 milliárd kilométer távolságból – megpróbálják elkapni a “kozmikus fellobbanást”.

A Cassini elolvad és szétszúzódik, ahogy több mint 120 ezer kilométeres óránkénti sebességgel alámerül a bolygó légkörébe. A földi irányítók akkor fogják tudni, hogy a szonda megsemmisült, ha a földi antennák elveszítik vele a rádiókapcsolatot, ami várhatóan szeptember 15-én, közép-európai idő szerint 13 óra 54 perckor fog bekövetkezni.

A Cassini eredetileg négyévesre tervezett küldetését már kétszer meghosszabbították. A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, valamint annak gyűrű- és holdrendszerét. A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, majd 2005. január 14-én sima leszállást végzett a bolygó egyik holdja, a Titan addig teljesen ismeretlen felszínére.