Ismét elképesztő borzalmakat hajtott végre az Iszlám Állam

 

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai megtámadtak egy katonai ellenőrzőpontot a közép-líbiai Dzsufra tartományban, és lefejeztek 11 embert, köztük a Líbia keleti felét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) 9 katonáját - jelentette be az LNH szóvivője.

“Kilenc katonát és két civilt lefejeztek a dzsihadisták egy dzsufrai ellenőrzőpont elleni (helyi idő szerint) szerda reggeli támadásukban” – mondta a szóvivő.

Az LNH katonái júniusban foglalták el a rivális milíciáktól a dzsufrai tartományt, és benne egy repülőteret. A Halifa Haftár tábornok vezette LNH azóta is próbálja kiterjeszteni uralmát az országban, amelynek keleti és déli felét szinte teljes mértékben ellenőrzése alatt tartja.

Líbia Moammer Kadhafi vezető hatalmának 2011-es megdöntése után teljes anarchiába süllyedt, és a hatalmi űrt egymással rivalizáló milíciák töltötték be.

Az ország nyugati részét a nemzetközileg elismert – nemzeti egységkormánynak nevezett – kabinet irányítja Tripoliból, ez azonban eddig nem igazán tudta kiterjeszteni hatalmát a főváros területén kívülre. Líbia keleti részén viszont a tobruki székhelyű parlament gyakorolja a hatalmat, amelynek meghatározó alakja Halifa Haftár tábornok.