Schiffer: a baloldal valljon színt arról, hogyan látja korábbi kormányzását

 

A 2004 és 2010 közötti baloldali vezetésnek most arról kellene színt vallania, hogyan látják korábbi kormányzásukat – erről beszélt az LMP volt elnöke az M1-en kedden este.

Schiffer András azt mondta: most már nem Gyurcsány Ferenc népszerűsége a fontos, hanem az, hogy ha a szocialisták újra kormányzásra kerülnek, mit tennének másként.

Hangsúlyozta: Botka László azok között volt, akik megszavazták a megszorító politikát, és a társadalombiztosítás privatizációját is.

„Egy dolog nem hangzik el: hogy a jelenleg legnagyobb ellenzéki pártnak milyen a viszonya a saját korábbi kormányzásához, amit nagyrészt Gyurcsány fémjelez. Szerintem  (…) sokkal fontosabb azt látni, hogy egy kormányváltás után, ha a szocialisták újra kormányzati tényezők – Gyurcsánnyal vagy nélküle –, akkor azok az emberek, akik bizalmat szavaztak neki 2006 őszén is, azok hogyan viszonyulnak ma korábbi önmagukhoz” – fűzte hozzá Schiffer András, aki azt is hangsúlyozta: ahhoz, hogy a választópolgárok döntési helyzetben legyenek, nem Gyurcsányról kellene vitatkozni, hanem a 2004 és 2010 közötti kormányzásról.