Autó hajtott emberek közé Marseille-ben

 

Egy halálos áldozata van a hétfői gázolásnak a franciaországi Marseille városában. Az autó vezetője valószínűleg szándékosan hajtott bele a buszmegállókban várakozó emberekbe, egy negyvenes éveiben járó nőt megölt. A rendőrség hétfő délután kizárta, hogy terrorcselekmény történt volna.

Autó hajtott bele két buszmegállónál várakozó emberekbe Marseille városában – írja a BBC. A rendőrség azt tanácsolta a lakóknak, hogy kerüljék a kikötőhöz közeli közterületeket. A 35 éves vezetőt az incidensek színhelyétől néhány kilométernyire, a Régi kikötőnél őrizetbe vették és kihallgatták. Indítéka egyelőre nem ismert.

Egy szintén névtelenül nyilatkozó rendőrségi forrás később közölte, hogy az autó férfi vezetőjét ismerték, követett már el kisebb bűncselekményeket, és pszichológiai problémákkal küszködött.

A rendőrség hétfő délután kizárta, hogy terrorcselekmény történt volna.

“A terrorista indíttatást teljesen kizárhatjuk” – mondta egy nevének elhallgatását kérő rendőri vezető. Állásfoglalását megerősítette Franciaország második legnagyobb városának ügyésze, Xavier Tarabeux is, akit a Le Monde című napilap idézett internetes kiadásában.

A város 11. és 13. kerületében is embereket gázoltak el reggel 9 és 10 óra között, a korábbi gázolás egy halálos áldozattal járt, a későbbi egy súlyos sérülttel. A második buszmegállós gázoláshelyi idő szerint reggel 10-kor történt.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter