Továbbra is a DK és az MSZP vitájától hangos a baloldal

 

Teljesen kizárt egy olyan együttműködés, amelyben Gyurcsány Ferenc nem szerepel – jelentette ki a Demokratikus Koalíció szóvivője a Kossuth Rádióban. Gréczy Zsolt szerint az MSZP és Botka László erőlködése, hogy kiszorítsa Gyurcsányt egy lehetséges összefogásból, teljesen értelmetlen, a szocialisták pedig lassan inkább egy politikai óvodába illenének, mint a tárgyalóasztalhoz. Továbbra is a DK és az MSZP vitájától hangos a baloldal, közben egyre kevesebb az idő a megegyezésre: elemzők szerint ha októberig nem lesz megállapodás, Gyurcsány megpuccsolhatja az MSZP-t.

Legfeljebb egy politikai óvodába illik a DK szóvivője szerint az a viselkedés, amelyet Botka László az elmúlt hónapokban tárgyalások helyett mutatott. Gréczy Zsolt a Kossuth Rádióban arról beszélt: a szocialisták miniszterelnök-jelöltje fölösleges ámokfutást folytat, az ugyanis teljesen kizárt, hogy a DK a párt elnöke, vagyis Gyurcsány Ferenc nélkül indul el bármilyen választáson.

Csütörtökön Vadai Ágnes, a DK alelnöke is keményen fogalmazott Botka Lászlónak címzett nyílt levelében. Ő azt írta: a szegedi polgármester nem ismeri a pártot, ha azt hiszi, hogy a DK Gyurcsány Ferenc nélkül bármire is hajlandó lesz, és a kioktatás, a többiek minősítése és lekezelése helyett Botkának inkább a tárgyalásokra kellene összpontosítania.

Máshogy látja Botka 

Botka László szerint viszont az, hogy Gyurcsány Ferencnek nincs helye egy esetleges együttműködésben, nem vitatéma. Ezért a tárgyalásoknak is csak akkor lehet esélye, ha a DK újragondolja az álláspontját és mindenben alárendeli magát az ő irányításának.

„Én nem vitatkozom senkivel, legfeljebb velem vitatkoznak néhányan, amit azért nem igazán értek, mert nem látok az enyémmel szemben más győzelmi forgatókönyvet” – mondta Botka László.

Gyurcsány Ferenc szerint viszont ez diktátum, és korában úgy fogalmazott: sem az önfeladást, sem a megalkuvást nem szereti.

Jöhet a puccs? 

A Nézőpont Csoport vezetője szerint a DK várhatóan később sem fog engedni, ráadásul Gyurcsány Ferenc még tartogathat meglepetéseket.

„Október 23-a, ahogy 2013-ban, idén is nagyon fontos esemény lesz, pártnagygyűlés lesz a szocialisták esetében is, találkozik a saját választóival, szimpatizánsaival, Gyurcsány Ferenc ott puccsolta meg 13-ban Bajnai Gordon és Mesterházy Attila paktumát és érte el, hogy felvegyék a Demokratikus Koalíciót. Minden bizonnyal ’17-ben is erre lehet számítani” – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Hozzátette: ha a baloldalon őszig nem áll össze a végleges megállapodás, akkor 2013-hoz hasonlóan Gyurcsány Ferenc ki fogja használni a helyzetet. Botka Lászlónak ezért legfeljebb október végéig maradt ideje, hogy megnyerje magának a baloldali pártokat és a szavazók többségét.