Czibere: a kormány a gyermekvédelmi szolgálat minőségének javításán dolgozik

 

A kormány a gyermekvédelmi szolgálat minőségének folyamatos javításán dolgozik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton a Békés megyei Doboz-Szanazugban.

Czibere Károly a XXI. Ágota (Állami Gondoskodásban Élő Fiatalok Országos Találkozója) tábor megnyitóján kifejtette: idén ünneplik a gyermekvédelmi törvény létrejöttének huszadik évfordulóját.

A jubileumi évnek az “Életre szóló esély” jelmondatot adták azért, mert nem csak arra törekszenek, hogy a “ma” legyen jó, hanem arra, hogy valódi esélyt tudjanak nyújtani az állami gondoskodásban élő gyermekeknek “a teljes és boldog életre”.


XXI. Ágota tábor

Hangsúlyozta: az Ágota tábor és a hozzá hasonló kezdeményezések valódi esélyt nyújtanak az állami gondoskodásban élő gyermekeknek.

Végéhez közeledik a gyermekvédelmi rendszerváltás

Kothencz János, az Ágota Alapítvány létrehozója, az országos találkozó vezetője – aki maga is állami gondoskodásban nőtt fel – úgy fogalmazott, napjainkra lassan végbement a “rendszerváltás” a hazai gyermekvédelemben. A kollégiumi rendszerű intézmények helyett a figyelem a nevelőszülői hálózatokra került, a fejlesztésnél egyre inkább az emberre fókuszálnak.

Elmondta: a gyermekek “gyógyulni” érkeznek a táborba tíz napra, ahol azt próbálják tudatosítani bennük, hogy “nagyszerű emberek, akik előtt csodás jövő áll”. Az alapító reményét fejezte ki, hogy a jövőben lesz egy saját tulajdonú tábora az Ágotának.

Kiss-Rigó László, az Ágota Alapítványt fenntartó és támogató Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke megnyitó beszédében hangsúlyozta: az Ágota táborok a két évtized alatt “legendás hírnévre” tettek szert, igazi közösséget, igazi családot jelentenek a gyermekeknek, ahol életre szóló élményeket szerezhetnek.


XXI. Ágota tábor

Kovács József (Fidesz), térség országgyűlési képviselője és Aratóné Vágner Margit (független), Doboz alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy harmadik alkalommal adhatnak otthont a tábornak, ahová 350 állami gondoskodásban élő gyermek érkezik, és amelyen 150 önkéntes segítő vesz részt.

Kakas Béla (Fidesz-KDNP), a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta, a tábor pozitív irányú személyiségfejlesztő hatással bír.

Szabóné Szívós Ildikó, az egyik főszervező az MTI-nek elmondta, a június 21. és 31. között zajló, huszonegyedik országos találkozón sportprogramokat, Toldi-erőpróbát, strandolást, ügyességi vetélkedőket, Ki mit tud?-ot szerveznek a gyermekeknek, akikhez “nyári Mikulás” is érkezik. Ezen kívül a megismerést és elfogadást elősegítő roma estet is szerveznek, és a gyermekek terapeutikus foglalkozásokon is részt vesznek – közölte.

Az Ágota alapítvány 1996 óta Magyarország összes megyéjében támogat gyermekotthonokat, árva és családból kiemelt gyermekeket, veszélyeztetett fiatalokat, összesen csaknem tízezer embert.