Három nap alatt több ezer kárbejelentés a vihar miatt

 

Több, mint 4000 időjárás okozta kárt jelentettek be a biztosítókhoz július 10-12-e között , s ezek előzetesen becsült értéke megközelíti a 500 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A július 10-ével induló héten, a hétfői és a keddi viharokat követően csaknem négyezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A jelenlegi adatok szerint egy ingatlanban átlagosan 125 ezer forint összegű kár esett. Ugyanakkor nagy a szórás, vannak több száz ezer forint összegű káresetek is, amely esetekben elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg.

A bejelentések többsége – mintegy hatvan százaléka –  a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott. A vihar mellett súlyos gondokat okoztak a villámcsapások, amelyek elsődleges hatása következtében kialakuló tűz, illetve a villámcsapások másodlagos hatása, az elektromos készülékekben esett károkról is folyamatosan érkeznek a bejelentések. Több településen súlyos fennakadást okozott a vihar az áramszolgáltatásban, mivel az erős széllökések miatt kidőlt fák kárt tettek a vezetékekben, a villanyoszlopokban.  A társaságoknál a második-harmadik leggyakoribb károk a jégverés, illetve a tetőbeázás volt.

vihar - kár - beázás

A témáról bővebben itt olvashat.