Halálos adag gyógyszert kapott az idős asszony, megpróbálták eltussolni

 

Halálos adag fájdalomcsillapítót adtak be egy budapesti kórházban. A vádemelés szerint két orvos és egy ápoló tehet arról, hogy meghalt egy 87 éves nő. Az ügyészek azért is nyomoznak, mert a kórház munkatársai nemcsak a hozzátartozók előtt próbálták eltussolni a történteket, a rendőrségnek is meghamisított iratokat küldtek, hogy ne derüljön ki a gyógyszermérgezés. A Kékfény riportja.

Történetünk főszereplője egy 87 éves asszony, akinek szívproblémái voltak, ezért került kórházba. Eleinte javult az állapota, azonban fájdalmakra kezdett panaszkodni. A nappali ügyeletes orvos megvizsgálta őt, majd úgy döntött, hogy fájdalomcsillapítót adnak neki. Eddig minden rendben is volt, csakhogy a doktor elkövetett egy hibát legalábbis az ügyészség szerint mulasztott.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: „az orvosnak, a másodrendű vádlottnak a lázlapon fel kellett volna tüntetnie ezt a terápiát, ezt nem tette meg, Illetve tájékoztatnia kellett volna a műszakot váltó éjszakai ügyeletes orvost az általa rendelt fájdalomcsillapító terápiáról.”

Előfordult már, hogy elírás miatt összecseréltek két beteget. Nagy botrány volt abból, amikor a kétezres évek közepén a Szegedi Klinikán tévedésből egy idős férfin koponyaműtétet végeztek. A bácsi belehalt a műtétbe, amit egy másik betegen kellett volna elvégezni. Csak egy elírás, és kész a baj.

Ábrahám László ügyvéd azt mondja, az Egészségügyi Törvény arra kötelezi az orvosokat és ápolókat, hogy mindent pontosan jegyezzenek fel. Felhívta a figyelmet: „rögzíteni kell mindazokat a gyógymódokat orvosi ellátást, beavatkozást, és hangsúlyozom itt az a lényeg, hogy a beavatkozást, amelyet a beteggel kapcsolatban elvégeztek.”

Az ápolók tudtak mindenről

A kezelést végző osztályon kavarodást okozott, hogy a lázlapon nem szerepelt a beadott fájdalomcsillapító, de az ápolási naplóba a kezelést bejegyezték. A soron következő orvos nem tudott arról, mit kapott előzőleg az idős nő, az ápolók azonban tisztában voltak vele. A néni állapota egy idő után rosszabbodott. Aztán jött az éjszakai műszak, és az egyik ápoló. Aki kezelésbe vette a fájdalmakra panaszkodó nénit.

Bagoly Bettina elmondta: „a vád szerint orvosi konzultáció nélkül fájdalomcsillapító gyógyszert adott be a sértettnek úgy, hogy ő tisztában volt azzal, hogy nappal a beteg már kapott egy adag gyógyszert, mivel egyrészt erről a nappalos ápoló őt tájékoztatta, másrészt pedig ez az adat szerepelt az ápolási dokumentációban.”

Tramadol kapszulák. Forrás: Shutterstock

Tramadol kapszulák. Forrás: Shutterstock

Az ügyészség szerint az ápolónak meg kellett volna kérdeznie az éjszakás orvost és nem dönthetett volna önhatalmúlag a fájdalomcsillapító beadásáról. A Kékfény úgy értesült, hogy a kórházban egy Tramadol nevű szert használtak. De mit kell tudni erről a fájdalomcsillapítóról?

Dr. Pap Csaba Péterfy Kórház főorvosa felhívta a figyelmet, hogy a Tramadol az egy opioid származék, ami azt jelenti, hogy hasonlóképpen hat a szervezetre, mint mondjuk a morfin és egyéb ilyen ópiát származékok, morfium származékok. Ezt gyakorlatilag fájdalomcsillapításra használják, nem olyan erős, mint mondjuk a morfin, de sokkal erősebb, mint például egyes olyan fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők, amiket a hétköznapi nyakfájásra, derékfájásra, lázra, fejfájásra be szoktunk venni.

A néni a második adag fájdalomcsillapító után sem lett jobban, ezért az éjszakás ápoló telefonos segítséget kért. Felhívta az osztály éjszakai ügyeletes orvosát, aki bent volt a kórházban, de nem ért rá odamenni a kórterembe.

Bagoly Bettina kiemelte: a vád szerint személyesen nem vizsgálta meg a beteget, csak az ápoló által telefonon elmondottakra hagyatkozott és így rendelte el a fájdalomcsillapító gyógyszeres terápiát, gyógyszeradagot a sértettnek.

Érthetetlen, ami ezután jött

Az ápoló megkapta a felhatalmazást az orvostól, hogy nyugodtan beadhatja a Tramadolt. De túlságosan nekibátorodott. Teljesen érthetetlen, ami ez után történt.

A szóvivő rámutatott, hogy az ápoló nem az orvos által felírt adagot, hanem dupla adag gyógyszert adott a betegnek és mindez végül, a vád szerint, a sértett halálához vezetett.

Forrás: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Egy nap alatt összesen négy adag fájdalomcsillapítót tömtek az idős asszonyba. Ekkora dózisnak már komoly következményei lehetnek – figyelmeztet a toxikológus orvos

Dr. Pap Csaba elmondta, „az idegrendszerben van egy ilyen altató, bódító akár eszméletlenséget okozó hatása, másrészt pedig a légzőközpontot bénítja, gátolja az aktivitását, ezért megint csak nagyon súlyos esetben légzésleállás tud okozni”.

Gyanús lett a családnak

A 87 éves asszonyt szívelégtelenséggel vitték kórházba, végül két nappal később mégsem a szíve vitte el. A kórház azonban elhallgatta, hogy mi történt valójában. A ködösítés gyanút keltett az elhunyt asszony családjában.

Bagoly Bettina arról számolt be, hogy a beteg hozzátartozói nem kaptak megnyugtató választ a beteg halálának okával kapcsolatban, ezért boncolást kértek, ennek eredménye pedig megállapította, hogy a sértett gyógyszermérgezés következtében halt meg.

A budapesti Szent János Kórházban történt a haláleset még 2015. elején. Az ügyészség most azzal vádolta meg a kórház egyik ápolóját és két orvosát, hogy az ő mulasztásaik vezettek az idős asszony halálához.

Az ügyészség szerint az éjszakás ápoló azzal szegte meg a foglalkozási szabályokat, hogy önhatalmúlag adott be fájdalomcsillapítót. A nappalos orvost azért terheli felelősség, mert elmulasztotta értesíteni az éjszakás doktort. Az éjszakás ügyeletes ellen pedig azért emeltek vádat, mert nem vizsgálta meg személyesen az akkor már haldokló idős nénit.

A hatóságokat is megpróbálták átverni

A Szent János Kórház nem csak a hozzátartozók előtt akarta eltussolni a történteket. Miután a rendőrség bekérte az elhunyt nő ellátásával kapcsolatos papírokat, a nyomozókat is megpróbálták átverni.

Bagoly Bettina elmondta: ezeket az ápolási dokumentumokat, amelyekben eredetileg még szerepelt az, hogy az ápolók milyen fájdalomcsillapító gyógyszert adtak be a sértettnek, újra írták, a rendőrségnek megküldött dokumentumokban már nem szerepelt ez a gyógyszeres kezelés.

A Tramadol-mérgezésre utaló nyomokat igyekeztek eltüntetni. A Kékfény úgy tudja, hogy a kórház egyik főnővérét és ápolóját gyanúsítják az iratok meghamisításával. A Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőeljárásban tett hamis tanúzás miatt a napokban hallgatta ki őket.

Címlapi képünk illusztráció.