Orbán Viktor elítélte a budakalászi szerb temető meggyalázását

 

Orbán Viktor miniszterelnök elítéli a budakalászi szerb temetőben történt sírrongálást.

Mindent meg kell tenni azért, hogy ez a tűrhetetlen cselekedet ne árnyékolja be a magyar és a szerb nép barátságát, valamint a kétoldalú kapcsolatok történelmi jelentőségű javulását, amit az elmúlt esztendőkben örömmel tapasztaltunk – ismertette a kormányfő állásfoglalását Havasi Bertalan sajtófőnök kedden az MTI-vel.

Hozzátette: a miniszterelnök utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy kiemelt figyelmet fordítson a történtekre, gondoskodjon a budakalászi bűntett hátterének felderítéséről, az elkövetők felkutatásáról és felelősségre vonásáról.

A budakalászi önkormányzat honlapján megjelent közlemény szerint a helyi szerb temetőben múlt csütörtök hajnalban ismeretlenek tizenöt sírt rongáltak meg: síremlékeket, kő virágtartókat döntöttek le, kripták fedelét emelték le és törték össze. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást rongálás bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.