Az IT óriásai közösen lépnek fel a szélsőséges tartalmak kiszűréséért

 

A legnagyobb közösségi és videomegosztó portálokat működtető internetes és technológiai cégóriások közös munkacsoportot hoznak létre, hogy együtt lépjenek fel a terrorizmussal összefüggő tartalmak megjelenése ellen az internetes felületeiken.

Terv szerint szerint akár 50 millió euróra is büntethetők lennének azok, amelyek azonnal nem távolítják el az ilyen posztokat.

A Facebook, a Twitter, a Google-hoz tartozó YouTube és a Microsoft a washingtoni és európai uniós kormányok nyomásgyakorlásának engedve közösen jelentette be hétfőn az együttműködés összehangoló, The Global Internet Forum to Counter Terrorism nevű munkacsoport létrehozását.

Az említett vállalatok megosztják egymással a terrorista tartalmak kiszűrését lehetővé tevő technológiai megoldásokat, és együtt fognak működni a terrorellenes szakértőkkel, a kisebb technológiai cégekkel, civil szervezetekkel, kutatókkal, kormányokkal, az Európai Unióval és az ENSZ-el.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a múlt pénteki brüsszeli EU-csúcson arról beszélt, hogy fel kell lépni egyebek között a terroristapropaganda internetes terjedése ellen. Ezzel kapcsolatban olyan eszközök kifejlesztésére kell bírni az internetes vállalatokat, amelyek automatikusan észlelik és eltávolítják a szélsőséges, erőszakra bujtó tartalmakat.

A nagy internetes cégekre nehezedő politikai nyomás előrevetítette egy új uniós jogszabály megalkotásának a lehetőségét, de eddig csak Németország tett az ügyben konkrét javaslatot, amely szerint akár 50 millió euróra is büntethetők lennének azok a közösségi portálok, amelyek azonnal nem távolítják el az ilyen posztokat. A német parlament alsóháza várhatóan ezen a héten szavaz róla.

A Google a minap jelentette be, hogy jobban meg fogja szűrni a YouTube videomegosztó portálon megjelenő szélsőséges vagy terrorista tartalmakat, javítani fogja az ezt lehetővé tevő programok minőségét, és növelni fogja azoknak a szakembernek a számát, akik azonosítják és eltávolítják az ilyen felvételeket a videomegosztóról. Néhány nappal korábban a Facebook jelentette be, hogy új eszközök alkalmazásával kísérletezik a szélsőséges és terroristapropaganda terjedésének megfékezése végett.