Amerikai nagyvállalatok vezetőivel tárgyalt Varga Mihály

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden hivatalában fogadta az Eric Stewart elnök által vezetett Amerikai-Magyar Üzleti Tanács (angol rövidítéssel USHBC) küldöttségét. A miniszter a találkozót követően elmondta: a magyar gazdagság fejlődésében továbbra is jelentős szerepet játszanak az Amerikai Egyesült Államokkal való gazdasági kapcsolatok, amelyek még sosem voltak ilyen erősek - közölte a szaktárca az MTI-vel.

Varga Mihály a közlemény szerint tájékoztatta az üzleti delegációt arról, hogy Magyarország elkötelezett az erős kétoldalú kereskedelmi kapcsolat mellett az Amerikai Egyesült Államokkal, ezért nagy hangsúlyt fektet a kölcsönösen kedvező lehetőségek feltárására. Az 50 legnagyobb amerikai multinacionális vállalatból 40 jelen van Magyarországon, a kormány a stratégiai együttműködési megállapodások közül a legtöbbet amerikai cégekkel kötötte. Amerika Magyarország Európán kívüli első exportpartnere és a második legnagyobb magyarországi befektető. Az amerikai vállalatok több mint 18 milliárd dollárt fektettek be Magyarországon, és több mint 93 ezer embert foglalkoztatnak.

Kitért arra is, hogy a befektetőbarát intézkedéseknek köszönhetően jelentősen nőtt az ország tőkevonzó képessége, a társasági nyereségadó 9 százalékra csökkent, ami a legalacsonyabb Európában. A kormányzat az üzleti környezet javítása érdekében jelentős könnyítéseket hajt végre az adózás területén, ami tovább javítja a vállalatok és az adóhatóság kapcsolatát.

Varga Mihály a magyar gazdaság helyzetéről szólva közölte: 2013-ban megkezdődött az elmozdulás egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb növekedési szerkezet irányába. A kedvező trendet az aktuális növekedési adatok is alátámasztják, 2017 első negyedévében 4,2 százalékkal, három éve nem látott mértékben bővült a magyar gazdaság, és a következő években is 4 százalék körüli növekedéssel számolnak – mondta a tárcavezető.

Az USHBC Budapest Business Mission-t június 27-én és 28-án második alkalommal rendezik meg, a Amerikai-Magyar Üzleti Tanács célja a magyar kormány és az amerikai üzleti közösség közötti aktívabb párbeszéd elősegítése – ismerteti közleményében a tárca.