Feljelentik az erdélyi magyarok ellen uszító politikusokat

 

Az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata feljelentést tesz minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, amelyet az elmúlt napokban román politikusok és közismert véleményformálók fogalmaztak meg – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

A jogvédő szervezet szerint az RMDSZ és a kormányzó szociáldemokraták között a kormányválságról folytatott tárgyalások idején olyan magyarellenes uszító nyilatkozatok láttak napvilágot, amelyek nem maradhatnak következmények nélkül.

„Fogadják el a nyelvi jogokat bővítő közigazgatási törvénytervezetet, illetve legyen hivatalos munkaszüneti nap március 15-e.” Ez volt az RMDSZ két legfontosabb feltétele, hogy aláírja a bizalmatlansági indítványt.

Az elmúlt időszakban hihetetlenül vehemens magyarellenes hullám csapott végig a román média egy nagy szegmensén és számos román politikus élesen magyarellenes megnyilvánulásokat tett. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat úgy döntött, hogy nem megy el szó nélkül a történtek mellett.

Az elmúlt 5 évben nem volt példa ilyen magyarellenes hisztériára, mint ami az elmúlt napokban kitört az RMDSZ legitim politikai tárgyalásai során – jelentette ki Benkő Erika képviselő. „Hihetetlenül éles és durva magyarellenes kijelentések hangzottak el véleményvezérektől és politikusoktól, többek a között a román közösségi médiában.” – tette hozzá az RMDSZ parlamenti képviselője.

Benkő Erika kiemelte a volt államfő, Traian Băsescu közösségi hálón tett bejegyzését, amelyben az erdélyi magyarokat Budapestre küldte ünnepelni március 15-én. A volt államfő által vezetett Népi Mozgalom Párt politikusai éles magyarellenes kijelentéseket fogalmaztak meg. „Sem a médiának sem a politikusoknak nem szabadna a magyar közösség ellen uszító kijelentéseket tenniük, csak azért, mert a pillanatnyi politikai érdekük ezt diktálja” – nyilatkozta a képviselő.

Benkő Erika elmondta: eddig 5 konkrét panasztétel van a diszkriminációellenes tanácsnál, 3 további esetnél fontolgatják, hogy büntetőjogi eljárást is kezdeményeznek. „A feljelentéseknek az a célja, hogy a hatóságok megállapítsák a diszkrimináció tényét és megbüntessék azokat, akik törvényt szegtek” – jelentette ki az RMDSZ parlamenti képviselője.

Benkő Erika elmondta: hosszútávon azt szeretnék elérni, hogy mindenki gondolja meg Romániában, mielőtt politikai érdekből a magyar közösségnek a méltóságát sértő kijelentéseket tesz. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálatnak az a munkája, hogy folyamatosan felügyeljen minden magyarellenes megnyilvánulást – hangzott el az M1 műsorában.