Igazi természetes szépség: Wonder Woman smink nélkül is lehengerlő

 

A kétgyermekes anyuka sugárzik a boldogságtól.

Aki nem ismerte Gal Gadot színésznőt mondjuk a Halálos iramban filmekből, a Wonder Woman után már biztosan tudni fogja, kiről is van szó. Az izraeli szépség a múlt héten azzal került a címlapokra, hogy bevallotta, a legtöbb rizikós jelenetét várandósan forgatta, most azonban smink nélküli fotóját méltatják a rajongói.

„Egy álmatlan éjszaka a három hónapos kólikás miatt és egy nagyon korai ébresztő az ötévesemtől” -írja közösségi oldalán. A kialvatlan Gal a kertjéből, reggeli kávézás közben jelentkezett be, mely után azt is elárulta, hogy csemetéjével A macska – Le a kalappal! című mesét fogja nézni.

A filmsztár még táskákkal a szeme alatt, természetesen is lenyűgöző, igazából semmi szüksége nem lenne a több rétegnyi festékre. Egy jó ideig pedig ha teheti, mellőzni is fogja, hiszen számára most az anyaszerep a legfontosabb.

Gadot 2008-ban ment férjhez az üzletember,  Yaron Varsanohoz, akivel két közös gyermeküket neveli, Almát, aki 2011-ben és Mayát, akit idén márciusban hozott a világra.