Scarlett Johanssont rajta kapták: ezzel a sármos férfival folytat titkos viszonyt

 

Egy közös műsor hozta őket össze, melynek sikere után már nem tudták türtőztetni magukat.

Scarlett Johansson még márciusban beadta a válókeresetet és az a tény hogy már tavaly nyár óta nem él együtt férjével, Romain Dauriac-kal, feljogosítja őt arra, hogy romantikus légyottokba bonyolódjon.

Mint most kiderült, bonyolódik is, egészen pontosan Saturday Night Live-beli műsorvezető társával romantikázik titokban. A színésznő és a sármos Colin Jost azonban nem maradtak észrevétlenek, mivel a műsor utáni partin csókolózás közben többen meglátták őket.

A Page Sixnek nyilatkozó részvevők szerint nem is nagyon bujkáltak, a bárpultnál flörtöltek egymással, majd legalább kétszer csókban forrtak össze. Ezután állítólag tovább buliztak ismerőseikkel, mintha misem történt volna.

Hogy jelenleg milyen státuszban van Scarlett válása, azt nem tudni, utolsó információnk szerin Romain visszakozott, ugyanis ő is teljes felügyeletet szeretne kétéves kislányuk, Rose felett, és ha ezt a bíróságon kellene megtárgyalniuk, abból elhúzódó és csúnya per lenne.