A 71 éves Cher alig semmiben borzolta a kedélyeket a Billboardon

 

Az, hogy az énekesnő belefért 28 évvel ezelőtti fellépőruhájába, önmagában elismerésre méltó.

A Billboard vasárnapi díjátadójának egyértelműen Cher volt a csillaga, aki két dalt adott elő a színpadon, úgy, mintha csak 25 éves volna. Fellépőruhája maga volt a giccs, semmilyen fehérneműt nem viselt alatta, mégsem lehet ezért megróni a dívát, hiszen olyan alakja van, amilyenről a vele korúak csak álmodhatnak.

Talpig strasszban. Fotó: Sipa USA

Talpig strasszban. Fotó: Sipa USA

A strasszokkal díszített “csupaszruha”, mely azt az illúziót keltette, mintha Cher meztelenül lépett volna a színpadra, tartalmazott minden olyan részletet, ami manapság trendi. A második dalához felvett fekete dressze viszont mindenkit levett a lábáról, hisz ez az a fekete szett volt, amiben 1989-es koncertjén vadított és mely most is ugyanolyan fantasztikusan állt neki.

Ez pedig 1989-es fellépőruhája. Fotó: Sipa USA

Ez pedig 1989-es fellépőruhája. Fotó: Sipa USA

Nem mellesleg Cher az este elnyerte a gála Ikon-díját, amit Gwen Stefanitól vehetett át.

“Öt éves korom óta ezt akartam csinálni, mostanra pedig már 53 éve vagyok a színpadon. Tegnap töltöttem be a 71-et.” – köszönte meg sikerét a közönségnek és persze édesanyjának az énekesnő.