Damaszkusznak még több tonna vegyi fegyvere van, állítja Izrael

A damaszkuszi kormányerőknek több tonna vegyi fegyverük van - közölte szerdán újságírókkal az izraeli hadsereg egy magas rangú, névtelenül nyilatkozó tisztje. Szavait a hadsereg szóvivője idézte a Reuters hírügynökségnek. Eszerint a tiszt azt mondta, hogy "néhány tonna vegyi fegyver maradt a Bassár el-Aszad szíriai elnök erőinek kezében".

Az izraeli sajtó is idézte a tájékoztatást adó tisztet, aki mintegy 3 tonnányira becsülte a szíriai kormányerőknél maradt készlet mennyiségét. Szíria 2013-ban ratifikálta a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt, valamint a négy évvel ezelőtti amerikai-orosz megállapodás keretében kötelezettséget vállalt vegyifegyver-arzenáljának megsemmisítésére.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet, az OPCW Laboratóriuma és Eszközraktára a hollandiai Rijswijkben 2013. augusztus 31-én. Itt elemzik majd azokat a mintákat, amelyeket az ENSZ vegyifegyver-szakértői gyűjtöttek, amikor a szíriai polgárháborúban augusztus 21-én végrehajtott állítólagos gáztámadás ügyében vizsgálódtak. (MTI/EPA/Frank de Roo)

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) Végrehajtó Tanácsa szerdai rendkívüli ülésének megnyitóján megerősítette, hogy szarint vagy ahhoz hasonló gázt vetettek be a szíriai Idlíb tartomány Hán Sejkún nevű településén április 4-én. Ezt korábban brit és török laboratóriumokban végzett vizsgálatok is megerősítették.

A nyugati országok a szíriai kormányerőket vádolják a több mint 80 halálos áldozatot követelő támadás elkövetésével, Damaszkusz azonban tagadja. Avigdor Liebermenn izraeli védelmi miniszter a támadás után két nappal azt mondta: száz százalékig biztos az, hogy a támadásra személyesen Aszad adott parancsot.