Több száz millió eurót kapott Ukrajna

Az Európai Unió 600 millió euró segélyt utalt át Ukrajnának - olvasható Petro Porosenko ukrán államfő Twitter-bejegyzésében. A pénzt ugyan még hetekkel ezelőtt megszavazták, ám annak folyósítását egy törvényjavaslathoz kötötte Brüsszel.

Brüsszel március közepén bólintott rá a segély megadására, miután hónapokig csúszott a döntés. Kijev ugyanis nem hagyott jóvá egy törvényt, amely feloldotta volna az ukrán faexportra vonatkozó korlátozást, ez pedig feltétele volt a segély megadásának. A mostani állapot a nagy piaci szereplők érdekét szolgálja, ami az EU szerint ellentétes a szabad verseny elvével.

A törvényjavaslat már a parlament előtt van, így Brüsszel mintegy megelőlegezte a törvényhozók jóváhagyását és március beleegyezett a segély megadásába.A most átutalt 600 millió eurót is figyelembe véve az EU már mintegy 2,8 milliárd euró támogatást adott Kijevnek 2014 óta.

Az ukrán jegybank azzal számol, hogy Ukrajna idén az IMF-től és az Európai Uniótól összesen 6 milliárd dollárnyi támogatást kap.