Öt évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét fogták el

Néhány hete derült fény a férfi 2012-es eltűnésére, holttestét egy ház udvarán találták meg.

Egy öt évvel ezelőtt történt csongrádi emberölést derítettek föl a rendőrök, a feltételezett elkövető beismerte a bűncselekmény elkövetését – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Huber Krisztián közölte, a gyanú szerint egy akkor 22 éves férfi ölt meg egy 52 esztendős férfit Csongrádon 2012-ben.

Az áldozat eltűnését senki sem jelentette be, így a hatóságok sem keresték. Néhány hete azonban a rendőrség olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint a férfit megölték. A holttestét hétfőn egy csongrádi ház udvarán találták meg.

A nyomozók emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy – más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő – 27 éves férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A delmagyar.hu beszámolója szerint a rendőrség hétfő délelőtt vonult ki nagy erőkkel a csongrádi Petneházy utcában álló házhoz. Az udvart egy munkagép segítségével több helyen átvizsgálták, a kutatás késő estig tartott. A lap információi szerint az ingatlan egyik tulajdonosa, egy huszonéves férfi rablás miatt börtönben van.