Kritikus állapotok a III. kerületi lomtalanítás miatt

Kritikus közállapotok alakultak ki a harmadik kerületben a lomtalanítás miatt - írta néhány nappal ezelőtt nyílt levelében Bús Balázs polgármester.

Úgy fogalmazott: a kihelyezett lomok környékén bűnözői csoportok terrorizálják a kerület lakóit.

Szerinte az lenne a megoldás, ha egyedi bejelentés alapján lehetne a lomot elszállíttatni és nem tömeges kihelyezéssel. A Fővárosi Közterület-fenntartó vezérigazgatója a híradónak azt mondta: a cégnek erre jelenleg nincs kapacitása. Szerinte változtatni kellene a szabályozáson.

“Meg lehetne oldani, külön szolgáltatás formájában – számításunk szerint az eszközparkunkat körülbelül 50%-kal kellene bővítenünk a hozzátartozó létszámmal együtt, emellé kellene egy logisztikai csoport, egy ügyfélszolgálat, aki a megrendeléseket fel tudná venni, tudná koordinálni. A belvárosban azt is végig kell gondolnunk, hogy nagyon nehéz megoldani, hogy megálljon akár egy kukásautó” – mondta Csontos István.