Hollik: a Soros szervezeteket nem érdeklik a magyar emberek véleménye

A kormánypártok szerint a Soros György által finanszírozott szervezeteket nem érdekli, mi a magyar emberek véleménye. Hollik István, KDNP-s országgyűlési képviselő ezt az Indexen hétfőn megjelent interjúra reagálva mondta újságíróknak.

Az interjúban Goran Buldioski, az alapítvány európai igazgatója és Nizák Péter, a közép-európai program vezetője szólalt meg, előbbi többek között azt mondta: szerinte nincs értelme a nemzeti konzultációnak, annak a Parlamentben, az érdekelt felek, a civilek, a támogatók és mások között kéne folynia. Egy ilyen specifikus kérdést a széles nagyközönségnek feltenni populista húzás – vélekedett az alapítványi vezető.

Soros György szervezetei nem kérdezik a magyar embereket

Hollik István, az interjúra úgy reagált: Soros György szervezetei szerint a magyar embereket – az őket érintő kérdésekben – teljesen felesleges megkérdezni. A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint nem az embereket kell megkérdezni, hanem a migránsokat kell megvédeni a magyar emberekkel szemben – jelentette ki a kormánypártok véleményét összegezve.

Hollik István szerint ezt láthatták abban a perben is, amelyben a Soros György által támogatott alapítvány két bangladesi migránst képviselt Magyarországgal szemben. Ebből “jó nagyot kaszáltak”, hiszen 3 millió forintos perköltséget megítéltek számukra. A KDNP-s politikus hozzátette: az interjúból kiderült az is, csak a tavalyi évben majdnem 350 millió forintot fordított Soros György a “migránstámogató” szervezetekre, illetve 150 milliárdot költene azon migránsokra, akik vállalkozásokat indítanak Európában.

A nemzetállamokat kell megerősíteni

A Fidesz és a KDNP ezzel szemben azt gondolja, hogy a nemzetállamokat kell megerősíteni, és Európa határait kell megvédeni – hangsúlyozta Hollik István. Úgy vélekedett, Soros Györgynek az a célja, hogy Európába minél több migráns érkezzen, és olyan szervezeteket támogat, akik ezt az elképzelést segítenek megvalósítani. Soros György politikai véleményének ezeken a szervezeteken keresztül ad nyomatékot, illetve hangot – közölte, hozzátéve: ezt elfogadhatatlannak tartják, politikai nyomásgyakorlásnak tekintik, és ellen fognak állni.

Arról, hogy a nemzeti konzultációt populista húzásnak tekintik az interjú szerint, azt mondta: ezzel a váddal Magyarországot Európában sokan illették, de nem lehet komolyan venni azt, aki azt populistának tartja, hogy valaki népszavazást kezdeményez kötelező a kvóta ügyében vagy megkérdezi az embereket valamiről, ami hosszú távon befolyásolja a jövőjüket.

Sorost és az alapítványt nem lehet szétválasztani egymástól

Hollik István azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy a nemzeti konzultáció kapcsán egyfajta negatív kampány szándéka áll amögött, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány az Indexet megkereste az interjúkészítés lehetőségével és nem fordítva történt. (Az Index-interjú elején jelezték, hogy az elmúlt időszakban a portál hiába próbálta “reakcióra bírni” az alapítványt, most azonban a szervezet “jelentkezett be” az interjúra.)

A kormánypárti politikus megjegyezte: Soros Györgyöt és az alapítványt nem lehet szétválasztani egymástól, dollármilliárdokat adott ennek a szervezetnek az évek során, amit nem jótékonyságból tesz.