Van hely, ahol a nyers céklát és a káposztát is megeszik a gyerekek

Egy ritkaságnak számító iskolai büfébe látogatott el a közmédia Iskolapad című műsora. A büfében az ételek nemcsak olcsók, hanem egészségesek is. Nincs azonban ez minden iskolai büfében így, van ahol még a csokik és chipsek a nyerők.

Hogy egy kis ízelítőt adjuk a budapesti iskolai büfé kínálatából íme néhány étel, amelyek elérhetőek a gyerekek számára: ínycsiklandozó tonhalas szendvicsek, rozsból és hajdinából készült pékáruk, friss zöldségek és gyümölcsök.

A büfében a legtöbb termék Ildi néni keze munkája, aki büszkén mesélte, hogy minden reggel 6 órakor kel azért, hogy elkészítse a különleges kínálatot.

Cékla, répa, káposzta – és megeszi a gyerek!

„Télen például nyers céklával dolgoztunk, nyers sárgarépával, fejes káposztával. Ha ezt meghallja egy gyermek, fejvesztve menekül, de ezek a zöldségek bele voltak csempészve a szendvicsbe. Észre se vette, csak azt látta, hogy színes és jó ránézni” – mesélte a fortélyokat Várkonyi Ildikó.

A büfének csodájára járnak a gyerekek. Szinte minden szünetben hatalmas a sor. A diákok szerint érdemes várni, hiszen nemcsak finomak az itt kapható csemegék, hanem egészségesek és olcsók is.

„Mindig próbálok minden este valamilyen gyümölcsöt fogyasztani, vagy akármilyen valami egészségeset, törekszem a kiegyensúlyozott táplálkozásra, hogy vigyek be vitaminokat, vagy akármilyen ásványi anyagot, amelyek szükségesek a szervezetnek” – mondta Tóth Artúr diák.

A budapesti Szent II. János Pál Iskolaközpont Újbuda egyik leghíresebb egyházi intézménye, több mint 600 fiatal jár ide az óvodától a gimnáziumig. Az intézmény igazgatója azt mondja, hogy náluk a vallási nevelés mellett nagyon fontos a diákok egészsége is. Büféjük csak két éve van, akkor azzal a céllal nyitották meg, hogy kizárólag minőségi alapanyagokból készült termékeket fognak árulni.

„Az óvodában külön arra is adnak a szülők, hogy gyümölcsöt egyenek minden nap a gyerekek, illetve fontosnak tartjuk azt, hogy az étkezés is olyan legyen, illetve a két éve kialakított büfénk is. Egészséges legyen, sok zöldséggel, és látványban és tartalomban is azért a gyerekek számára ez vonzó legyen” – mondta Bihari Katalin, az iskola igazgatója.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Teli vannak a büfék chipsekkel és csokikkal

Szülők egy csoportja kosarat is összeállított a menzákon és büfékben található élelmiszerekből. A válogatással megkeresték a Fiatal Családosok Egyesületét, hogy segítsenek változtatni az egészségtelen kínálaton.

„Mindannyiunkkal megtörténik az, hogy nincs időnk uzsonnát csinálni, előző nap nem volt időnk bevásárolni, és akkor kénytelenek vagyunk egy kis pénzt adni a gyereknek. És nem mindegy, hogy azt a pár 100 forintot, amit mondjuk én arra szánok, hogy vegyen belőle egy szendvicset, vagy egy kis gyümölcsöt. Nem mindegy, hogy valóban erre költi-e, vagy pedig különböző magas cukor- és sótartalmú édességekre, chipsekre” – mondta Király Nóra, a Fiatal Családosok Egyesületének alapítója.

Budapest, 2006. június 6.  Egy tanuló uzsonnázik az Arany János Általános Iskolában, ahol bemutatták az Egészséges Településekért Alapítvány és az Országos Egészségfejlesztési Intézet Tippek, fortélyok az egészséges iskolai büfék kialakításáért című kiadványt. MTI Fotó: Földi Imre

MTI Fotó: Földi Imre

A Fiatal Családosok Egyesülete nemrég az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult. Azt szeretnék, ha megvizsgálnák, hogy miért szerepel ennyi egészségtelen termék az iskolai büfék polcain. Hisz az iskolai büfékben nem lehetne olyan élelmiszereket árulni, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek.

Rétvári Bence, parlamenti államtitkár azt ígéri, hamarosan széleskörű egyeztetés kezdődhet, ahol igyekeznek minél gyorsabban orvosolni a szülők által felvetett problémát. Mint mondta, számukra különösen fontos, hogy a gyerekek az iskolákban is jó minőségű élelmiszerekhez jussanak.

Ezért is vezették be még 2015-ben a közétkeztetési rendeletet is. A kormány célja az volt, hogy a menzaételek a gyerekek fejlődéséhez szükséges, tápanyagokban gazdag, egészséges menüsorból álljanak.

Évről évre egészségesebb lesz

„A menzareform keretében évről-évre egészségesebbé tesszük az iskolai étkeztetésben az élelmiszereket, szépen lassan szorítjuk ki azokat a kényelmi termékeket, porokat vagy a túl zsíros, túl cukros ételeket, amelyek jellemzőek voltak, és amelyek bizony a 7 éves korosztályban minden negyedik, ötödik kisfiúnak, kislánynak már súlyproblémákat is okozott, amelyek felnőttkorban akár már 50 százalék fölötti arányban is jelenthet problémát a szív- érrendszeri megbetegedésben” – mondta Rétvári Bence.

A közétkeztetés napi költségkeretét nemrég 350 forintról 550 forintra emelték, 2010-hez képest pedig háromszor több, csaknem 320 ezer gyerek kap ingyen ebédet.