Több ezer menekülttel fenyegeti Európát Törökország

Havi 15 ezer menekült útnak indításával fenyegette meg Európát Süleyman Soylu török belügyminiszter - jelentette a CNN Türk török hírtelevízió.

Soylu szerint Németország és Hollandia beavatkozik a török belügyekbe, azok közül is kiemelten az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kérdésébe. Németország és Hollandia most azt próbálja véghezvinni, amit egyebek mellett a tavaly július 15-i puccskísérlet alkalmával nem sikerült – vélekedett a miniszter.

Európa nem játszhadozhat Európa térségében

Soylu rámutatott: Ankara mellőzésével Európa nem játszadozhat Törökország térségében. Mint fogalmazott: Európa “megőrülne”, ha a török kormány “kikövezné az utat” azelőtt a 15 ezer menekült előtt, akit havonta küldhetne.

Devlet Bahceli, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetője – jóllehet az elnöki rendszer támogatója – csütörtökön arra figyelmeztette a kormányt, hogy nem helyes “a fegyver elől menekülőket fegyverként használni Európa ellen”.

Ankara azért bírálja élesen, s nevezi szinte napi rendszerességgel nácinak vagy fasisztának Hágát és Berlint, mert a közelmúltban visszautasították, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak a Németországban és Hollandiában élő törökök körében. A török vezetés úgy látja, hogy Németország és Hollandia a Recep Tayyip Erdogan török államfő által szorgalmazott elnöki rendszerrel szemben foglaltak állást.

Az EU “ámította” a vízummentességgel a törököket

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán bejelentette: Ankara teljesen elállt a menekültügyi megállapodásnak attól a részétől, amelynek értelmében Törökország visszaveszi az illegális migránsokat Görögországból. “Ezt már nem hajtjuk végre” – fogalmazott Cavusoglu. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a vízummentességgel “ámította” a törököket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Ankara felülvizsgálja a menekültek visszatartására vonatkozó vállalásait is, és ha a vízummentesség megadására vonatkozó feltétel nem teljesül, a török kormány bármely pillanatban egyoldalúan véget vethet a megállapodásnak.

Az Európai Unióval tavaly márciusban kötött megállapodás egyik rendelkezéseként Törökország vállalta, hogy megakadályozza az újabb migrációs útvonalak kialakulását a szárazföldön, illetve a tengeren is. A török partokról induló migrációs hullám jórészt elapadt a megállapodás hatályba lépése óta.