Csillagászati hetet rendeznek Pécsett

A csillagászat és az űrkutatás aktuális kérdéseit körüljáró előadások, planetáriumi bemutatók, távcsöves megfigyelések és gyerekprogramok várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 6. és 12. között.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) tájékoztatása szerint a negyed planetáriumában és látogatóközpontjában zajló rendezvény keretében március 6-án Kiss L. László csillagász, akadémikus előadásában a Földön kívüli élet lehetőségeit tekinti át a Naprendszeren túli égitestek megfigyelésének tárgyalásával.

A tavalyi év tudományos szenzációjáról, a gravitációs hullámok első – magyar kutatók részvételével történt – észleléséről Hegedüs Tibor csillagász, a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló igazgatója tart előadást március 8-án.

Másnap Both Előd, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke az űrbányászat technikai lehetőségeiről, jogi és erkölcsi aggályairól értekezik. Az előadásokon a többi között szó lesz még az élet eredetéről és a tudományos-fantasztikus művek valóságalapjáról – tették hozzá.

Salgótarján, 2014. január 12. Az AR 1944  napfolt (k) a Nap felszínén Salgótarjánból fényképezve 2014. január 12-én. A csillag felületén látható foltok a mágneses naptevékenység jelei, jól megfigyelhető, körülbelül 11 éves ciklikusságot mutatnak. A periódus csúcspontja közelében megszaporodó napkitörések befolyással lehetnek a Föld mágneses terére, zavarhatják a műholdak és a földi elektromos hálózatok működését. MTI Fotó: Komka Péter

Illusztráció – Az AR 1944 napfolt (k) a Nap felszínén Salgótarjánból fényképezve 2014. január 12-én. (MTI Fotó: Komka Péter)

A szervezők kitértek arra is, hogy az előadásokat minden nap planetáriumi bemutatók egészítik ki, március 11-én és 12-én pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a fiatalabb és idősebb korosztályt egyaránt. A gyerekek ingyenes foglalkozáson vehetnek részt, és biztonságos távcsöves napfoltmegfigyelést is végezhetnek.

A programsorozat Varázsóra elnevezésű kísérletei során pedig az érdeklődők “kísérleteket végezhetnek a légkörön kívül, vizsgálódhatnak a súlytalanság állapotában és sétálhatnak a Marson” – áll az írásos összegzésben.