Az Antarktiszon éppen nyár van, ezért a kutatók igyekeznek minél több kísérletet elvégezni. Ebbe beletartozik a Larsen-C jégpadot átszelő, hatalmas repedés vizsgálata is. Kedden a Brit Antarktiszi Felmérés kutatói új légi felvételt tettek közzé, ezen feltárul az egyre táguló rés, amely bármely pillanatban a jégpad szétszakadásával fenyeget.
A videón jól látszik a hasadék roppant mérete: mára mintegy 175 kilométer hosszú, bizonyos helyeken 400-500 méter széles.
A várakozások szerint hamarosan borjadzásnak is indul, minek folytán óriási jéghegy születik. A kutatók becslései szerint ennek kiterjedése az 5000 négyzetkilométert is elérheti (vagyis a jégpad egészének megközelítőleg 10 százalékát teheti ki), a valaha dokumentált egyik legnagyobb jéghegy lesz. Születésekor a kutatók elsősorban azt vizsgálják majd, a törés milyen hatással van a visszamaradt self struktúrájára.
A törést vizsgáló egyik antarktiszi kutatócsoport (Project MIDAS) januárban azt írta, hogy “a széttöredezés alapjaiban változtatja majd meg az Antarktiszi-félsziget domborzatát”, és a jégpadot instabilabb állapotba hozhatja.
Ennek folytán elképzelhető, hogy a self összeomlik; így járt 1995-ben a Larsen-A, majd 2002-ben a Larsen-B is. Eme utóbbi szétesését egy hasonlóan masszív jéghegy születése váltotta ki, amelyet pedig az abnormálisan meleg levegő idézett elő a világ leggyorsabban melegedő helyszínén.
A jégpadok állapotát folyamatosan nyomon követik a kutatók, hiszen ezek a képződmények tartják vissza a kontinens hatalmas jégtárházait. Ha eltűnnek, több szárazföldi jég csúszik az óceánba, megemelve a vízszintet. A Larsen-B összeomlása óta a mögötte lévő gleccserek hatszor gyorsabban araszolnak a víz felé.
A Nyugat-Antarktisz jó néhány jégpadja igen sérülékeny a feltöredezés szempontjából, ilyen többek között a Pine Island-gleccseré. Egy 2015 júliusi, nagyobb borjadzást követően nemrégiben kisebb jéghegyet is produkált, de a műholdak arról tanúskodnak, hogy eme jégpadon is termetes törés kezd megjelenni.
Az utóbbi évtizedekben tucatnyi nagyobb jégpad esett szét, zsugorodott jelentősen össze vagy veszített sokat térfogatából, ilyen többek között a Gusztáv herceg-selfjég, a Larsen-öböl, a Larsen-A és –B, a Wordie-, a Müller-, a Jones- és a Wilkins-jégpad.
A NASA IceBridge-missziójának 2016 novemberi felvétele a hasadékról. (Fotó: NASA/John Sonntag)
A korábbi kutatások szerint a tengerszintet legalább három méterrel megemelő, megállíthatatlan olvadás már elkezdődhetett a Nyugat-Antarktiszon, de valószínűleg évszázadokba telik, mire a folyamat befejeződik. Kiváltó okai a melegedő óceán és levegő.
Még a fagyosabb Kelet-Antarktisz is aggasztó jeleket kezdett el produkálni. Egy tavalyi vizsgálat masszív olvadékvíztavat dokumentált a Roi Baudouin-selfjég belsejében. Egy másik kutatócsapat feltárta, hogy a Totten-jégselfet a melegedő óceáni víz fogyasztja el alulról.
Az Antarktiszról leváló hatalmas jéghegyek mozgását az űrből követik. Gyakran a Déli-óceánra sodródnak ki, ahol a hajókat veszélyeztetik.
A műholdas korban dokumentált eddigi legnagyobb jéghegy a B-15. A 11 ezer négyzetkilométeres képződmény 2000-ben szakadt le a Ross-jégpadról. Hat évvel később töredékei már Új-Zéland mellett úsztak tova.
