Megkezdődött a verseny az ellenzéki pártok között

Az országgyűlési választások közeledtével megkezdődött a verseny az ellenzéki pártok között - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán szombaton.

A politológus szerint ebben a helyzetben Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének azzal kell szembesülnie, hogy míg ő csak “szavakban erős”, addig például az MSZP Botka László szegedi szocialista polgármester miniszterelnök-jelöltségének bejelentésével, vagy a Momentum Mozgalom az olimpiaellenes kezdeményezésével tettekkel is szembeszáll a kormánnyal.

“Tehát ilyen szempontból most már vannak versenytársai Gyurcsánynak, aki korábban abból tudott politikai tőkét kovácsolni, hogy a többiek nem voltak ennyire aktívak” – mondta.

Gyurcsány Ferencet a Demokratikus Koalícióban 98 százalékos többséggel választották ismét elnökké. Ez az eredmény azt is jelenti, hogy a DK egyértelműen a volt kormányfő vezetésével indul neki a 2018-as választásnak.
Közben tovább mélyül a baloldali vita: az MSZP-s Botka László felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy vonuljon vissza. Gyurcsány Ferenc korábban többször megerősítette, hogy erről szó sem lehet.
“Nem kötök elvtelen kompromisszumokat”
Botka László  Szabad Sajtó Alapítvány rendezvényén tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy világossá tett, nem köt elvtelen kompromisszumokat. A baloldali pártoknak csak akkor lehet esélye, ha elfogadják a feltételeit – tette hozzá.
A szegedi polgármester szerint aki nem áll mellé, az nem akar változást. Az együttműködés feltétele pedig amellett, hogy Gyurcsány Ferenc ne szerepeljen a közös listán, a közös baloldali program lenne. Erről Botka László azt mondta: be akarja temetni az árkot, a jobb és baloldali felfogás között.
Párbeszéd:  Botka László ellopta a programunkat
A szegedi politikusnak ezért közleményben belépési nyilatkozatot küldtek és azt írták: Botka László hiába ígérte másfél hónapon keresztül, nem kereste meg a Párbeszédet, de ennyi idő alatt legalább a párt Mindenki számít című programját sikerült figyelmesen átolvasnia. A Párbeszéd szerint ugyanis az ott leírtak kísértetiesen összecsengenek a Botka László által hangoztatott mondatokkal.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke korábban azt közölte, hogy kilépnek az alakuló baloldali együttműködésből.