Minszk helyett Münchenben állapodtak meg az ukrajnai tűzszünetről

Megállapodás született egy február 20-tól induló kelet-ukrajnai tűzszünetről a Moszkva által támogatott szakadárok és Ukrajna között - erről tájékoztatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián, miután ukrán, német és francia kollégáival egyeztetett.

“Február 20-án életbe lép a fegyvernyugvási megállapodás és a nehézfegyverek (frontvonalról történő) visszavonása (…) aktívan támogattuk ezt a döntést, és világosan kifejeztük meggyőződésünket, hogy ezúttal nincs helye hibának” – mondta Lavrov újságíróknak.

Az orosz külügyminiszter szerint kisebb előrelépés történt a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére életre hívott, a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoportnak alárendelt, humanitárius kérdésekkel foglalkozó munkacsoportban is, így a konfliktus szereplői egyeztették az általuk fogva tartottak listáit, egy későbbi fogolycsere reményében. Moszkva úgy látja, hogy a felek meg fognak tudni állapodni a kérdésben – tette hozzá.

Értesülések szerint az Ukrajna, Németország, Franciaország és Oroszország részvételével, úgynevezett normandiai formátumban tartott tanácskozáson egyeztettek arról is, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek lehetővé kell tenni a tűzszünet és a fegyverrendszerek kivonásának ellenőrzését is. A Vöröskereszt emellett humanitárius hozzáférést kapna a válságövezethez.

Az orosz külügyi tárca vezetője mindössze percekkel azt követően nyilatkozott, hogy ukrán kollégája, Pavlo Klimkin újságírókkal közölte: “egyáltalán nem tették boldoggá” a szombati tanácskozás eredményei. “Jelentős eredményre van szükségünk, nem csak néhány nyilatkozatra” – mondta.

Sigmar Gabriel, a német külügyi tárca vezetője szerint a külügyminiszterek néhány héten belül ismét összeülnek, hogy a konfliktus rendezéséről egyeztessenek.

Elfogadott szakadár dokumentumok

Közben Moszkvában bejelentették: Oroszország átmenetileg elismeri a kelet-ukrajnai szakadár területek polgári hatóságai által kiállított hivatalos iratokat

A Vlagyimir Putyin orosz elnök által szombaton aláírt rendeletének értelmében a kelet-ukrajnai válságövezet lakói vízum nélkül, a szakadár területek hatóságai által kiállított személyazonosító igazolványok birtokában szabadon utazhatnak Oroszország területére, emellett munkát vállalhatnak, és tanulhatnak is ott.

A Kreml honlapján közzétett rendelet szerint az orosz hatóságok időlegesen elismerik a többi között azokat a diplomákat és okleveleket, születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatokat, valamint járműrendszámokat, amelyeket az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok hatóságai állították ki a területükön lakók számára.

A Kreml közölte: a rendelet a kelet-ukrajnai helyzet minszki békemegállapodások alapján történő politikai rendezéséig marad hatályban.

“Ez számomra újabb bizonyíték az orosz megszállásra, illetve Moszkva nemzetközi jogsértésére” – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök Münchenben, az orosz elnök rendeletére reagálva. Az Unian ukrán hírügynökség beszámolója szerint Porosenko nagyon szimbolikusnak nevezte, hogy mindez cinikus módon, a müncheni biztonsági konferencia idején történt.

Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetvédelmi és biztonsági tanács (RNBO) vezetője szerint “ez az intézkedés teljesen semmibe veszi a minszki folyamatot”. Ihor Plotnyickij luhanszki vezető ugyanakkor üdvözölte Putyin döntését, és elmondta, hogy hisz Luhanszk és Oroszország elválaszthatatlan jövőjében.

Franc Klincevics orosz szenátor, az orosz felsőház védelmi bizottságának első elnökhelyettese szerint Putyin rendelete válasz a Donyec-medence ellen érvényben lévő teljes ukrán blokádra. Moszkvai nyilatkozatában Klincevics azt hangoztatta, hogy ez nem politikai, hanem tisztán humanitárius lépés volt.