Fidesz: meg kell védeni a magyar emberek közös eredményeit

Szükség van új nemzeti politikára, meg kell védeni a magyar emberek közös eredményeit - reagált Halász János, a Fidesz frakció szóvivője a kormányfő évértékelőjére pénteken Budapesten.

A kormánypárti politikus a Várkert Bazárban újságírók előtt kifejtette: az új nemzeti politika, amit Orbán Viktor meghirdetett, jelzi, milyen fontos kérdésekről van szó. Kiemelte, hogy a kormányfő beszélt azokról a támadásokról is, amelyeket ki kell védeni, s amelyben nem lehet az ellenzékre számítani.

Egy kamera kijelzőjén látszik, amint Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2017. február 10-én (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Egy kamera kijelzőjén látszik, amint Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2017. február 10-én (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Így nem lehet rájuk számítani a migránsok mozgásának korlátozásában, hiszen a kötelező betelepítési kvótáról szóló alaptörvény módosítását sem támogatták. Nem lehet számítani az ellenzékre a rezsicsökkentés megvédése során sem, hiszen azt kezdetektől támadták – sorolta.

Brüsszel támadja az önálló adópolitikát is, s e téren sem lehet rájuk számítani, hiszen az adócsökkentést mindig is elvetették – sorolta. Brüsszel támadja továbbá a munkahelyteremtő politikát is, ezt is meg kell védeni – rögzítette a fideszes politikus, hozzátéve: a baloldali ellenzék kormányzása idején a munkanélküliség nőtt, most viszont a munkahelyek száma bővül.

Halász János értékelése szerint az ellenzék fütyült, hangoskodott az utcán, míg a Fidesz, a KDNP, és ez a közösség az ország előtt álló feladatokról beszélt pénteken délután.