„A család több mint téma, a nagylelkűség iskolája” – kiosztották a Családbarát Média-díjakat

A Várkert Bazár adott otthont tegnap este egy igencsak szívmelengető gálának és díjkiosztónak. A Média a Családért Alapítvány azon újságírók munkáját díjazta, akik családbarát témáikkal hitet és erőt adnak másoknak. Az EMMI által támogatott Média a Nemzedékekért-díjat, amely ezúttal az idősek médiában való megjelenésére fókuszált, az MR1 Kossuth Rádió Keresztes Ilona által szerkesztett Vendég a háznál című műsora kapta Nagyszülő kerestetik című adásáért.

A Média a Családért Alapítvány idén már tizedik alkalommal adta át szakmai díjait azoknak az újságíróknak, akik nyomtatásban megjelenő cikkeikkel, rádió- és televízióműsorokkal, internetes írásaikkal magas szakmai színvonalon jelenítik meg a családok valós gondjait, örömeit úgy, hogy “céljuk nem csupán az olvasottság, hallgatottság vagy nézettség növelése, hanem  hogy információt, erőt, segítséget adjanak a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához, a családban való boldog élethez”.

Idén a Családbarát Médiáért-díj mellett a határon túli magyar területekre is kiterjesztett Külhoni Családbarát Médiáért-díj, valamint az EMMI által támogatott Média a Nemzedékekért-díj is gazdára talált.

A tegnap esti Várkert Bazárban tartott díjátadón elsőként Lévai Anikó, a díj fővédnöke méltatta a díj fontosságát és kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy olyan újságírók munkáját értékelik, akik felismerték, hogy a család több, mint téma, ahogy Ferenc pápa említette, a család a társadalom kovásza,  amely nap mint nap a nagylelkűség iskoláját jelenti. “Aki a családokat támogatja, az valójában a közjóért tesz,  ki-ki a maga területén teheti ezt: munkájában vagy a család legelemibb helyén, otthon, a szerettei között. A díjra jelölt és díjazott újságírók valamennyien fontos írásokat, interjúkat készítettek kivétel nélkül, amelyekkel egyszerűen helyre teszik az ember gondolatait. Jó, hogy létezik ez a díj, örülök, hogy van alkalom erről beszélni, ami nagyrészt a Képmás magazin szerkesztőinek köszönhető, lévén ők alapították a díjat. Külön öröm, hogy idén már a határontúli sajtó munkatársai számára is született díjkategória” – mondta Lévai Anikó.


Átadták a Családbarát Médiáért díjat

A Családbarát Médiáért-díj

A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány 2007-ben hozta létre a Családbarát Médiáért-díjat, amelynek fődíja 500 000 forint.

Tavaly, azaz 2016-ban a szakmai zsűri minden hónapban kiválasztott egy jelöltet, akit, és akinek munkáját a Képmás magazin hónapról hónapra bemutatta. A jelölt médiumok és újságíróik a következők voltak:
abcug.hu – Neuberger Eszter, Metropol – Bordohányi Alexandra, divany.hu – Dr. Polgár Patrícia, RTL Fókusz – Fodor Bianka, Magyar Nemzet/mno.hu – Velkei Tamás, nlcafe.hu – Kempf Zita, Kun Gabi, Szalma Erika, 24.hu – Haszon Zsófia, Mindennapi Pszichológia – Szertics Péter, she.hu – Petrás Lilla.

A díjat végül Kempf Zita, az nlcafe.hu munkatársa vehette át  ”Négy testvére nevelését vállalta fel a gimnazista lány című cikkéért.

Kokas Katalin hegedűművész és kisfia, Gáspár. Fotó: Duba Máté

Kokas Katalin hegedűművész és kisfia, Gáspár. Fotó: Duba Máté

A műsoros gálán, amelynek házigazdája Berecz István volt, az Erdélyből érkezett Tokos zenekar szolgáltatta a zenét, Kokas Katalin hegedűművész pedig családjával, kisfiával, Gáspárral és férjével, Kelemen Barnabással együtt lépett fel. Berecz András előadóművész pedig most saját családi történeteivel teremtett remek hangulatot.

A Vendég a háznál is díjazott lett

Balázs Katalin, a Gyergyói Hírlapban megjelent Ahol hat szempár a fényforrás című cikkével a Külhoni Családbarát-díjat, míg az EMMI által támogatott Média a Nemzedékekért-díjat , amely ezúttal az idősek médiában való megjelenésére fókuszált- az MR1 Kossuth Rádió Keresztes Ilona által szerkesztett Vendég a háznál című műsora kapta Nagyszülő kerestetik című adásáért.

Keresztes Ilona szerkesztő a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában elhangzott Nagyszülő kerestetik című adásáért odaítélt Média a Nemzedékekért díjjal a Családbarát Médiáért díjak átadása alkalmából tartott ünnepségen a Várkert Bazárban 2016. január 21-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Keresztes Ilona szerkesztő, kezében a díj plakettjével. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, az újonnan alapított díj átadója elmesélte, hogy nemrégiben egy blogot fedezett fel, amelynek írója azt hangsúlyozta: semmiképpen nem vállal három gyereket azért, hogy támogatásban részesüljön. “Hozzám pedig rengeteg olyan levél érkezik, amelynek feladói három vagy akár több gyereket is nevelnek, ők pedig azt erősítik, hogy milyen segítséget jelentenek számukra ezek a támogatások. Csakhogy ezek a hangok, az öröm hangja többnyire kevésbé hallatszik ki a médiából, mint a rossz hír. Ezért jelentenek külön örömet ezek az írások, műsorok, hiszen azt a szemléletet erősítik, hogy a család olyan erőforrás, amelyre hosszú távon is lehet támaszkodni” – mondta beszédében.

Külön díjazott lett  Dr. Polgár Patrícia Pár dolgot Ön is tehet, hogy ne fogyjon a magyar!” című, a divany-hu-n megjelent  írásáért, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját pedig az nlcaffe.hu munkatársa Kun Gabi kapta Három gyerekkel igazából könnyebb az élet, mint eggyel c. cikkéért.

A Családbarát Médiáért-díj közönségdíjasa Petrás Lilla a she.hu-n megjelent Háziasszonyként töltött évem megaláztatásai cikkével,  a Média Nemzedékekért-díj közönségdíjasa pedig Stenszky Cecília lett a drot.eu-n megjelent Óda a nagyiról írásáért.