Kétértelmű közúti jelzések miatt büntetik az autósokat a Flórián téri felüljárónál

A rendőrök szerint az Árpád-híd felé vezető oldalon lévő buszsávot csak az arra jogosult járművek használhatják, a BKK szerint viszont az onnan lekanyarodni készülő autósok is.

A rendőrök és a közterület-felügyelők az elmúlt napokban sorozatban büntették meg azokat az autósokat, akik a felüljáró külső sávját használták. Az egyenruhások szerint a buszsáv a felüljáró előtt lévő táblánál kezdődik. A megbüntetett autósok viszont azt állítják, hogy csak a leágazás után.

unnamed

Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő a hirado.hu-nak azt mondta: a rendőröknek abban igazuk van, hogy a felüljárón a külső sáv végig buszsáv, a mellette lévő szaggatott vonal viszont elbizonytalaníthatja az autósokat.

A félreértést csak erősíti a BKK március 24-i közleménye, melyben – némileg a KRESZ-nek is ellentmondva – azt írják, hogy akik lekanyarodnak a felüljáróról, azok használhatják a buszsávot. Ez azonban nem érdekli a rendőröket. Ők továbbra is büntetnek.

A megállított autósoknak egyetlen esélyük van: ha fellebbeznek a bírság ellen, hogy az ügy átkerüljön a bíróságra. A magyarországi ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis ha ellentmondásosak a közúti jelzések, akkor azok téves értelmezéséért az állampolgár nem tehető felelőssé.

FRSSÍTVE: A BKK szerint a rendőrhatóság jogszerűen szankcionált

A Flórián téri felüljáró Árpád híd felé vezető ága forgalmi rendjének kialakításakor egymásnak részben ellentmondó szempontrendszert kellett figyelembe vennie a Budapest Közút Zrt.-nek – írja a hirado.hu-hoz január 5-én eljuttatott tájékoztatásában a Budapesti Közlekedési Központ.

Mint írják: egyszerre kellett biztosítani azt, hogy a Raktár utcai jelzőlámpán áthaladó – közel 70 százalékban az Árpád hídra hajtó – forgalom a lehető legkönnyebben soroljon be az Árpád hídra vezető egy forgalmi sávba, valamint azt is, hogy az Árpád hídon kialakuló torlódás ne akadályozza jelentős mértékben a Lajos utcát és a Pacsirtamező utcát tehermentesítő Árpád fejedelem útja elérését.

A BKK felhívta a figyelmet: a jelenlegi forgalmi rendben a felüljárón a jobb oldali forgalmi sáv olyan jobbra kanyarodó sáv, melyről az Árpád fejedelem útja felé vezető lejhajtót követően kezdődő autóbuszsávot jogszerűen igénybevevők egyenesen is továbbhaladhatnak. Ezzel a forgalmi renddel a felüljáró kapacitása növelhető volt, így ezáltal a Szentendrei út belső szakaszán a reggeli csúcsidőszakban jelentkező torlódások csökkentek. A korábbi záróvonal sűrített terelővonallá alakítása is azt a célt szolgálta, hogy az Árpád híd felé vezető sávból könnyebben elérhető legyen az Árpád fejedelem útja felé vezető irány.

A KRESZ 36. § (8) bekezdésében szerepel az, hogy az autóbusz forgalmi sávba való behajtás bekanyarodásra való felkészülés esetén engedélyezett. Így a korábbi buszsávos kialakításban is szabályosan volt igénybe vehető a jobbra kanyarodók számára a buszsáv, melynek megszüntetésével és annak jobbra kanyarodó sávvá alakításával csak a jobbra kanyarodás segítése volt a cél a budai alsó rakpart 2016. év eleji lezárásának idején – szögezi le a BKK.

A jelenlegi forgalmi rend a Budapest Közút Zrt. szerint egyértelmű, az esetlegesen zavart okozó (bár a sávhasználat jogosságát érdemben nem befolyásoló), a korábbi forgalmi rendből megmaradt BUSZ feliratok eltávolításáról gondoskodni fognak.

A Budapest Közút Zrt.-hez eljutott információk szerint a rendőrhatóság minden esetben az Árpád fejedelem úti lehajtót követően a buszsávon, tehát jogszerűen szankcionált – zárul a  Budapesti Közlekedési Központ által küldött tájékoztatás.