Zsugorodnak a rénszarvasok

Az utóbbi bő 16 évben a kifejlett egyedek testsúlya a Spitzbergákon mintegy 12 százalékkal csökkent, valószínűleg a globális melegedés hatására.

Mire elérték a kifejlett kort, a 2010-ben született állatok testsúlya alig haladta meg a 48 kilogrammot, míg ugyanezen szám 1994-ben 55 kilogramm volt – jelentették be a Brit Ökológiai Társaság találkozóján a tanulmány szerzői.

Steve Albon, a vizsgálat vezetője az AFP-nek kifejtette, míg a 12 százalék nem hangzik vészesnek, ha figyelembe veszik, mennyire fontos a testsúly a szaporodás és túlélés szempontjából, akkor az érték potenciálisan magas.

A korábbi vizsgálatok arról tanúskodtak, hogy amikor április tájékán a kifejlett egyedek átlagos testsúlya nem éri el az 50 kilogrammot, a populáció egésze hanyatlásnak indul.

Albon és társai a klímaváltozást okolják a rénszarvasok zsugorodásáért. Szavaik szerint a szárazföldi felszíni hőmérséklet tavaly az Arktiszon 2,8 fokkal magasabb volt az egy évszázaddal korábbi értékeknél. A melegebb telek több esőt hoznak, ami a hóra hullva megfagy.

Rénszarvasok a Jamal-félszigeten. (Fotó: Reuters/Vaszilij Fedosenko)

Rénszarvasok a Jamal-félszigeten. (Fotó: Reuters/Vaszilij Fedosenko)

A jég meggátolja, hogy a rénszarvasok hozzáférjenek a téli táplálkozásuk nagyját adó zuzmókhoz. Eme utóbbiak komplex élőlények, egy algával vagy baktériummal szimbiózisban élő gomba alkotja őket. Az eredmények szerint a szarvasok éheznek, elvetélnek, vagy sokkal törékenyebb utódoknak adnak életet.

A rénszarvasok állománya az utóbbi bő két évtizedben növekedett, ezért nagyobb arányú versengés zajlik az élelemért, ami valószínűleg hozzájárul kisebb méretükhöz. Mindez magával vonja, hogy a következő évtizedekben több, de kisebb méretű rénszarvas jelenhet meg az Északi-sarkvidéken, amelyet a felszínt borító megnövekedett jégtakaró miatti tömeges elhullás fenyegethet.

A kutatócsapat 1994 óta követte nyomon az arktiszi rénszarvasok állományát, minden télen befogta, megjelölte és lemérte a 10 hónapos borjakat, majd a rá következő évben ismét felmérte méretüket és testsúlyukat.

Egy korábbi vizsgálatban más kutatók feltárták, hogy a szibériai Jamal-félszigeten mintegy 61 ezer rénszarvas halt éhen 2013 és 2014 között az esőzések folytán kialakuló jégréteg miatt.

Kapcsolódó tartalom