Nyolcszor kiutasított férfi a halálos gázoló

Eddig nyolcszor deportálták azt az illegális bevándorlót, aki október végén két nőt elgázolt, majd az út szélén hagyott Kentuckyban. Az férfi ittasan ült a volán mögé, a rendőrség még nem fogta el.

Egy negyven éves mexikói férfi részegen két nőt gázolt el még október 22-én. Eleinte cserbenhagyásos gázolással vádolták, de az idő elteltével kiderült, hogy a férfit már nyolcszor kiutasították az országból, utoljára 2013-ban. A rendőrség még keresi a férfit.


A két elhunyt nő egy másik baleset miatt épp kocsijuk mellett álldogált, ami súlyosan megrongálódott . Itt várakoztak, mikor Miguel Angel Villasenor-Saucedo elsodorta őket a kocsijával – derült ki a nyomozás során.

A férfit négyszer állították meg a határőrök Texas államban. Kétszer a Rio Grandén úszott át, a többi alkalommal egy Hidalgo melletti folyón raftingolt be.