Újra vonzó a külföldieknek a budapesti lakáspiac

 

Az év első kilenc hónapjában a Magyarországon eladott lakások 2,4 százalékát vásárolták meg külföldiek, holott az első negyedévben még egy százalék alatt volt ez az arány - idézi csütörtöki számában a Világgazdaság Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét.

A cikk szerint a fővárosban 4,4, az 50 millió forint felett – szinte kizárólag Budapesten – elkelő ingatlanok esetében pedig 16 százalék volt ez a mutató; a külföldiek által vásárolt ingatlanok 43 százaléka található a pesti belvárosban.

A szakember a lapnak arról beszélt: a külföldi vevők bő harmada ázsiai, elsősorban kínai, de 13 százalék körüli a közel- keletiek (arabok, izraeliek) és az oroszok aránya.