Kihalhat a lassan szaporodó erdei elefánt

Egy friss kutatás szerint az afrikai erdei elefántok szaporodási rátája nagyon alacsony, minek folytán az orvvadászat még nagyobb nyomás alá helyezi őket.

A kutatók feltárták, hogy az állatok a többi elefántfajhoz mérten később válnak ivaréretté, az egyes borjak világrahozatala között hosszabb idő telik el. Mindez magával vonja, hogy a fajnak évtizedekbe telhet, mire regenerálódik az állomány drámai zsugorodásából. A vizsgálatot a Journal of Applied Ecology folyóirat tette közzé.

George Wittemyer, a Save the Elephants szervezet tudományos bizottságának elnöke a BBC-nek kifejtette, a faj alapvető biológiáját olyasfajta rendszerre tervezte a természet, amelyben maguk és egyedszámuk is lassan növekszik. Az elefántcsont-kereskedelem viszont olyan nyomást helyez rájuk, amely alatt összeroskadnak.

Az erdei elefántok Közép-Afrika sűrű, trópusi dzsungeleiben élnek. Kisebbek az afrikai elefántoknál és ritkábbak is, ennek ellenére intenzív orvvadászat célpontjai. Friss becslések szerint populációjuk 2002 és 2013 között mintegy 65 százalékkal zsugorodott.

Az új tanulmányban a kutatók a Közép-afrikai Köztársaságbeli Dzanga erdőségben bő két évtized alatt összegyűjtött adatokat elemezték ki.

Erdei elefántok a Dzanga Nemzeti Parkban. (Fotó: Getty Images)

Erdei elefántok a Dzanga Nemzeti Parkban. (Fotó: Getty Images)

Andrea Turkalo, a Wildlife Conservation Society (WCS) szakembere több mint ezer elefánt mozgását követte nyomon. A hosszú távú megfigyelések lehetővé tették, hogy a csapat először vázolja fel az ormányosok szaporodási rátáját.

Kifejtette, a tehenek a Dzanga-populációban általában 23 éves korukban ellenek először, velük ellentétben az afrikai elefántok már 12 éves korukban életet adnak első borjuknak. Arra is fény derült, hogy az erdei elefántok öt-hatévente hoznak világra egy borjút, míg afrikai társaik három-négyévente.

Úgy vélik, eredményeik azt sugallják, hogy az erdei elefántok állományának a korábban véltnél hosszabb időbe telhet regenerálódni az orvvadászat kiváltotta zsugorodásból.

Wittemyer kifejtette, a kisebb orvvadászati nyomásnak kitett Dzanga-elefántoknak is legalább 90 évbe tellene populációjuk mértékét a 2002-es szintre felduzzasztani. Ha az orvvadászatnak sikerülne gátat szabni, a regenerálódás gyorsabb lenne, de még akkor is évtizedekben mérhető a folyamat.

A szakember ezért úgy hiszi, az erdei elefántoknál valós a kihalás veszélye.