Ultrahanggal indítottak újra egy kómás agyat

Amerikai kutatók egy kísérleti ultrahangos készülékkel bírták újra munkára egy kómából ébredő fiatalember agysejtjeit.

A kóma utáni ébredés még ma is olyan állapot, aminél leginkább a szervezet öngyógyító képességére hagyatkoznak az orvosok; kívülről keveset tehetünk egyelőre a betegért.

Ezen az izgalmas területen értek el látványos eredményt a Kaliforniai Egyetemen (UCLA), ahol egy 25 éves, kómából ébredő beteg regenerációját sikerült meggyorsítani.

Mindezt méghozzá egy nem-invazív technikával, ultrahanggal érték el.

Az információfeldolgozás egyik agyi központját, a talamuszt hasonló esetekben korábban is próbálták már stimulálni, de ez kockázatos műtétet jelentett, melynek során elektródákat ültettek magába a talamuszba.

A kezelés előtt a beteg az ébrenlét és a beszédértés minimális jeleit mutatta csak. Apró fejmozdulatokat tett, ha megkérték rá.

Másnapra viszont sokat javultak válaszreakciói.

Kómás beteg, illusztráció. (Forrás: Shutterstock)

Kómás beteg, illusztráció. (Forrás: Shutterstock)

Három nappal később pedig tökéletesen éber volt, és minden megértett, amit mondtak neki.

Megszólalni igaz nem tudott, de határozott bólogatással vagy fejrázással felelt igennel és nemmel a feltett kérdésekre.

„Lehetséges, hogy csak óriási szerencsénk volt, és éppen akkor kezeltük a pácienst, amikor a spontán gyógyulás útjára lépett” – emelte ki a kísérletet vezető Martin Monti.

Az alkalmazott technikát és a hozzá szükséges gépet Alexander Bystritsky, az UCLA pszichiátria professzora fejlesztette ki.

Bystritsky céget is alapított a készülék gyártására. Ha további hasonló eredményeket sikerül elérniük vele, egy hordozható változatot is készítenek.

A mostani kezelés igen egyszerű volt: a beteg halántékára tették a teáscsészényi gépet, majd 10 perc alatt tízszer, 30 másodpercig sugározták ultrahanggal a talamuszt.

Az alacsony intenzitású, pulzáló ultrahang jóval kevesebb energiát közöl, mint egy hagyományos berendezés, de jobban koncentrálja azt a célzott területre.

Martin Monti szerint nagy előrelépés lehet, ha a módszer beválik, mivel eddig alig tudtak valamit tenni ezekért a betegekért.

A szakember szerint akár minimális agytevékenységet mutató, vagy vegetatív állapotban lévő pácienseken is segíthetnek az ultrahanggal, ráadásul minimális költségek mellett.