Profitálhatunk a Brexittel?

A brit népszavazás már több hete témát szolgáltat az elemzőknek és a gazdasági újságíróknak. Mindenki azt firtatja, mi lesz, ha a szigetország végleg elhagyja az uniót. Vajon milyen hatással lesz ez például a magyar gazdaságra. Van olyan elemző, aki szerint a kilépés mellékhatásait megszenvedheti az ország, míg mások szerint nem kell számolni komolyabb károkkal. Sőt, vannak, akik szerint Magyarország akár nyertese is lehet a brit kilépésnek.

Az M1 gazdasági szakújságírója szerint, amíg a kilépésről szóló tárgyalások folynak – legalább még két évig – a kint dolgozó magyaroknak érdemi változásokra nem kell számítaniuk. A kilépést követően azonban szigorításokra lehetnek a munkavégzés terén, nőhetnek az adminisztrációs terhek és csökkenhetnek a szociális juttatások is – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy az elmúlt években emelkedett a Nagy-Britanniában dolgozó magyar állampolgárok száma, akiknek jelentős részét a hiányszakmákban foglalkoztatják, ezért akár a kilépés után is megtarthatják állásukat.

Az árfolyamváltozásokról elmondta, hogy a Brexit utáni napokban helyreállt az euró árfolyama, mostanra 312-315 forint körül mozog. Kiemelte, hogy nem kell attól tartani, hogy a forint látványos gyengülése esetén növekedne az államadósság is.

Azt is kihangsúlyozta, hogy a gazdaság 0,3-0,4 százalékos csökkenése csupán egy rossz forgatókönyv esetén lehetséges. Például akkor, ha a magyar-brit kereskedelmi kapcsolatok jelentősen csökkennének, vagy ha a briteknek a kilépést követően kevesebb német autó kellene. Ez utóbbi ugyanis a hazai autógyártást befolyásolná, mivel a Magyarországon gyártott autó-alkatrészek jelentős része a német autókba kerül.

A magyar gazdaság teljesítményére nem lesz komoly érvágás a Brexit az elemzők szerint. Hiszen relatív kicsi a magyar-brit kereskedelem nagysága: az export 4 százalék, az import pedig csupán 2 – mondta.

A brit kilépéssel akár még profitálhat is Magyarország, mivel több pénzügyi vállalkozás is fontolgatja, hogy Londonból más európai uniós országba tegye át székhelyét, köztük akár Budapestre. A NGM szerint hazánk kész olyan jogi és gazdasági környezetet teremteni, mint Londonban. A Nemzeti Befektetési Ügynökség is kész támogatást nyújtani, a helyszínek, a szakképzett munkaerő megtalálásában és az egyetemekkel, szakiskolákkal való kapcsolat megteremtésében.

Mintegy 800 brit érdekeltségű cég van hazánkban, akik az elmúlt években különböző milliárdos fejlesztéseket végeztek.

Nagy-Britannia a harmadik legnagyobb befizetője az uniós kasszának, de amíg a kilépésről szóló tárgyalások folynak továbbra is fizetni fog, ahogy eddig tette. A Brexit után – az elemzők szerint – talán születik olyan megállapodás, amely alapján továbbra is befizető marad, és mint unión kívüli tagország élvezi az unió nyújtotta előnyöket, mint például a vámmentes kereskedelem.