Ferenc pápa: gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket

Az egyháznak nyitottan és gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket - hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton azon a zártkörű szentmisén, amelyet a krakkói II. János Pál szentélyben lengyel papok, szerzetesek és kispapok jelenlétében mutatott be.

A katolikus egyházfő a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) alkalmából szervezett lengyelországi zarándoklata negyedik, utolsó előtti napján mutatta be a szentmisét.

Jézus “kezdettől fogva arra vágyik, hogy az egyház megnyíljon a világ felé, kivonuljon a világba” – fordult Ferenc pápa a szentélyben és annak előterében összegyűlt egyházi személyekhez. A világban úgy kell jelen lenni, ahogyan a megtestesült Isten, vagyis Jézus van jelen: nem holmi hatalom birtokosaként, hanem úgy, mint aki szolgál, aki örömhírt terjeszt – fejtette ki a pápa.

 EPA/LESZEK SZYMANSKI

EPA/LESZEK SZYMANSKI

A keresztre feszítés és a feltámadás után is zárt ajtók mögött tartózkodó apostolokról és a hitetlen Tamásról szóló evangéliumi olvasmányra utalva a pápa arra figyelmeztetett: a papok, a szerzetesek életében gyakori a kísértés, hogy “félelemből vagy kényelemből kissé magukba forduljanak, bezárkózzanak saját környezetükbe”; Jézus viszont arra szólítja követőit, hogy “lépjenek ki önmagukból”, keljenek útra.

Az ilyen magatartás a pápa szerint olyan életet teremt, amely “a konkrét szereteten, vagyis a szolgálaton és a mások iránti nyitottságon alapul”, és amelyben “nem léteznek saját kényelmünket szolgáló zárt terek, magántulajdonok”.

Az irgalmasság “nagy csodájához” nem kellett már hozzátenni semmit – mondta a pápa, utalva ezzel Jézus áldoztatára és megváltó szerepére. Mindazonáltal létezik bizonyos kihívás, vagyis megnyílik előttünk a tér ahhoz, hogy “mi, akik a szeretet szellemében részesültünk, csodajeleket tegyünk” – biztatta a pápa az egybegyűlteket.

A szentatya az isteni irgalom eleven könyvének nevezte az újszövetségi evangéliumot, amelyet szerinte “folyton olvasnunk kell, folyamatosan újra kell értelmeznünk”, mivel az “fehér lapokkal végződik, azaz nyitott könyv marad”. A híveknek és a lelkipásztoroknak pedig az a hivatásuk, hogy az evangéliumot, az örömhírt továbbírják, mégpedig “azonos stílusban, vagyis az irgalmasság cselekedeteit teljesítve” – tette hozzá.

Máriához fohászkodva azt kérte: tanítsa meg az egyházat arra, hogy “konkrét módon ápolja Jézus sebeit a rászoruló testvérekben, a közeliekben és a távoliakban, a betegekben és a migránsokban egyaránt”, hiszen “a szenvedőket szolgálva Krisztus testét dicsőítjük”.

A szentmise előtt a pápa egy másik krakkói szentélyben, az Isteni Irgalmasság bazilikájában az irgalmasságkultusz terjesztője, szent Fausztina ereklyéinél imádkozott, majd meggyóntatta az IVT öt résztvevőjét. Délután a pápa a krakkói kúriában az összes világrészből származó 13 fiatal társaságában ebédel, este pedig az Irgalmasság Kampusza nevű, Krakkó melletti mezőn megnyitja az IVT résztvevőinek éjjeli imavirrasztását.

Erdő Péter: a Krakkóban összegyűlt fiatalok jelképezik a világegyház egységét 

A krakkói ifjúsági találkozóra a világ minden tájáról érkezett sok százezer fiatal jelképezi a világegyház egységét – mondta a találkozón részt vevő Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

A bíboros szerint a fiatalok számára az egyik legnagyobb élmény a vasárnapi záró szentmise lesz, de ugyanilyen fontosak a hét során megtartott lelki programok, amelyek hitük elmélyítését, kérdéseik megválaszolását szolgálják.

Az Ifjúsági Világtalálkozón (IVT) a bíborossal együtt nyolc magyar püspök vesz részt, akik délelőttönként katekézist tartottak a magyar résztvevőknek. Erdő Péter pénteken beszélgetett a fiatalokkal. Mint mondta, a fiatalok számára fontos kérdés, hogy Isten miként van jelen a világban, hogyan tudják megtalálni az akaratát, és miképpen kommunikálhatnak vele.

A bíboros rámutatott: a mai fiatalok nyitottabbak a nem térben és időben létező valóságra, mint a száz évvel ezelőtt élők. A fizikai világ fogalmainak relatívvá válásával sokaknak “megnyílik a fantáziája” a más módon létező valóság mélysége felé.

Erdő Péter kitért arra, hogy az IVT nemcsak a fiatalok, hanem a részt vevő papok számára is nagy élmény, hiszen intenzíven megtapasztalják, hogy szükség van rájuk. A találkozón fontos a papi jelenlét, a tanítás, a szentségek kiszolgáltatása és a közös ünneplés. Hozzátette: tud olyan fiatalokról, akik a krakkói találkozón döntöttek a papi hivatás mellett, és több olyan papot, szerzetest ismer, aki egy korábbi világtalálkozón “kapta meg hivatását”.

A találkozót lezáró vasárnapi szentmisét Ferenc pápa együtt mutatja be az IVT-n részt vevő húsz bíborossal és csaknem ezer püspökkel. A szentmisére a szervezők kétmillió fiatalt várnak.