Kate Hudson nem bánja, hogy ezentúl ezt is hármasban kell csinállnia

A színésznő és Matt Bellamy kapcsolata baráti maradt azután, hogy szakítottak, így furcsa kérését is teljesítette.

Kate Hudson és a Muse frontembere, Matt Bellamy négy évig alkottak egy párt, kapcsolatukból pedig született egy kisfiúk, aki már öt éves. Éppen a kis Bingham kedvéért  ápolnak egymással a mai napig is jó kapcsolatot, a minap például Görögországban kapták lencsevégre az egykori szerelmes párt és a gyereket.

 

A már-már idilli családi képet csupán az árnyalja, hogy a kiruccanáson részt vett, Matt új kedvese, Elle Evans is, ami azért elég fura szituáció. A lesifotók alapján azonban a színésznő egyáltalán nem bánta, hogy fia pót anyukája is velük pihen, bár azt azért le mernénk fogadni, hogy amikor Bellammy szenvedélyesen csókolgatta barátnőjét őelőtte, inkább elfordította a fejét.

A büszke apukának viszont igazi Kánaán lehet a kiruccanás, hiszen Kate fekete fürdőruhájában maga volt az álom, viszont a csinos kétrészesben pancsoló Elle is lenyűgöző látványt nyújtott. A rocksztár igazi mázlista, amiért Hudson belement, hogy ezentúl hármasban is legyenek közös programjaik, nem minden volt barátnő hajlandó erre.